A félreinformált fiataloknak tudniuk kell, hogy kik a felelősek a múlt bűneiért

Harrach Péter, a KDNP parlamenti frakcióvezetője, az Országgyűlés alelnöke bevezetőjében hangsúlyozta: a kereszténydemokraták elődjét, a Barankovics István vezette Demokrata Néppártot az 1945 után fokozatosan hatalomra került kommunisták üldözték, de nem volt egyetlen olyan képviselő sem, aki behódolt volna nekik. Harrach Péter kifejtette: a kommunizmus példa arra, hogy mi történik akkor, ha egy ember vagy egy csoport hatalomra kerül, de hiányzik belőle a lelkiismeret, a felelősségtudat és a másik ember, közösség iránti tisztelet. Ez óhatatlanul diktatúrához vezet.

A KDNP politikusa beszélt a média és az iskola felelősségéről is, hangsúlyozva: az új Nemzeti alaptantervben meg kell jelennie történelmünk hiteles bemutatásának. Harrach Péter arra is figyelmeztetett, hogy napjainkban egy másik veszélyes ideológia fejt ki romboló tevékenységet, az ultraliberalizmus. Míg a kommunizmus a valódi közösségek helyett álközösségekre épülő eszmeiség, az ultraliberalizmus az egyén szerepét hangsúlyozza túl. Érvényesülni ott tud, ahol a hagyományos értékek, a normák és a közösségek nem erősek. Ma két irányzat harcol egymással, nemcsak Magyarországon, hanem Európában is: az egyik a hagyományos értékeket valló, azt őrizni és továbbfejleszteni kívánó, valamint az egyén értékét mindenek fölé helyező ultraliberalizmus.

Eötvös Péter, a KDNP „A kommunizmus bűnei” munkacsoportjának vezetője rendkívül fontosnak nevezte a tisztánlátást a kommunizmus bűneit illetően, ugyanis tudatos dezinformáció folyik ezen a téren. Már több fiatal generáció nőtt fel úgy, hogy nem kapott valós képet Magyarország 1945–1990 közötti történelméről, s így a folyamatokat, az összefüggéseket sem képesek átlátni. A tizenhét tagú munkacsoport ezen szeretne változtatni, elősegíteni a tisztánlátást ebben a kérdésben, „fényt vinni a ködös múltba, felnyitni az elhallgatással, dezinformációval becsukva tartott szemeket”.

A félreinformált fiataloknak tudniuk kell, hogy kik a felelősek a múlt bűneiért. Eötvös Péter hangsúlyozta: nem büntetőjogi felelősségről van szó, hanem a bűnök feltárásáról és a bűnösök néven nevezéséről. Egyúttal rámutatott: a kommunisták által elkövetett bűnök mögött mindig egy egységes eszmerendszer állt, amelynek nevében végrehajtották a legszörnyűbb bűnöket is. A kommunista ideológia nem múlt el nyomtalanul, lélekromboló hatása még ma, több mint húsz évvel a rendszerváltozás után is érezhető.

Csallóközi Zoltán Tamás, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kabinetfőnöke a kereszténydemokrata mozgalmak és az egyház sorsának alakulását vázolta fel 1945 és 1950 között. Rámutatott: már 1945 tavaszán ötven katolikus pap – köztük Boldog Apor Vilmos győri püspök – esett áldozatul a szovjet katonák gyilkos akcióinak. A megszálló szovjetek által támogatott magyar kommunisták célja az első pillanattól kezdve az egyház totális szétzúzása volt, az isteni törvényeket hangoztató egyházat tekintették legnagyobb, megsemmisítendő ellenségüknek. Az egyház hatalmának megtörését fokozatosan vitték végbe: 1945-ben az egyház földjeit vették el, tehát megfosztották az egyházat gazdasági alapjaitól; 1946-ban elkezdődött az egyházi szervezetek felszámolása, lejárató sajtókampány kíséretében. Ebben az esztendőben 1400 egyházi szervezetet tiltottak be. Az 1947-es Mária-évben a hívek hatalmas tömege jelent meg a körmeneteken, ami ugyancsak bőszítette az egyre leplezetlenebbül egyeduralomra törekvő kommunista pártot. Az ebben az évben megrendezett hírhedt kékcédulás választások előtt papokat, apácákat tiltottak el a szavazástól. 1948-ban államosították az egyházi iskolákat, december 26-án, karácsonykor pedig őrizetbe vették a magyar katolikus egyház fejét, a kommunistákkal mindvégig bátran és rendíthetetlenül szembehelyezkedő Mindszenty József bíboros hercegprímást, majd 1949 februárjában koncepciós perben elítélték. 1948–49-ben kizárták az egyházat a szociális és egészségügyi ellátásból. 1950-ben pedig feloszlatták a szerzetesrendeket, s kikényszerítették a püspöki karral a megegyezést. Ezekkel az intézkedésekkel a baloldali erők egyszerűen megszüntették az egyház társadalmi státuszát. Ezzel pedig az egész magyar társadalom – benne az oktatás és a kultúra – szenvedett súlyos károkat, aminek következményeit máig érezzük.

A kommunista hatalom engedelmes, szolgalelkű egyházat akart, amely bezárkózik a templomok falai közé. Csallóközi Zoltán Tamás arra is rámutatott: a kommunisták által kegyetlenül üldözött katolikus egyház egyedül a Barankovics István vezette Demokrata Néppárttól várhatott támogatást, amely világnézeti – de nem egyházi – pártként határozta meg magát. A kommunisták 1949-es, totális hatalomátvétele után a DNP tagjaira emigráció, internálás, bebörtönzés várt.

Az előadó hangsúlyozta: 1956 után csak az eszközök változtak, enyhült az erőszak – bár még a hatvanas, sőt a hetvenes években is voltak egyházi személyek elleni perek –, de a katolikus egyházat lényegében az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) irányította, egészen a rendszerváltozásig. A diktatúra évtizedeiben 1200 pap viselt börtönbüntetést, de ebben a számban nincsenek benne a határon túli lelkipásztorok.

Kahler Frigyes bíró, jogtudós a katolikus papok elleni kirakatperekről és az egyház elleni erőszakról tartott előadást. Kiemelte: a kommunista ideológia hirdetői az első számú közellenségnek a vallást és az egyházat tekintették, amely kímélet nélkül üldözendő és kiirtandó. A kommunizmus lényegében véve vallás, amely le akarta váltani a kereszténységet, hogy a helyére lépjen. Már Lenin is vallotta: a kérdést a politikai rendőrségre kell bízni, ki kell irtani minden papot és hívőt, aki nem hajlandó fejet hajtani a bolsevik hatalomnak. Magyarországon Mindszenty József bíboros hercegprímás az első pillanattól fogva felismerte, hogy a nácizmus és kommunizmus is halálos veszélyt jelent az egyház számára, egyaránt küzdött a barna és a vörös pogány ellen, az emberi szabadságjogokért mindig következetesen fellépett. Kahler Frigyes idézte a kommunista párt fő ideológusát, Révai Józsefet, aki azt mondta: aki reakciós, az üldözendő, márpedig minden antikommunista reakciós, így büntetőjogilag bűnös, ezért szabadságától meg kell fosztani, el kell ítélni. A Magyarországon egyházi személyek ellen is zajló koncepciós perek lényege volt, hogy elszakadtak a büntetőeljárás céljától, és különböző politikai célokat szolgáltak. A perek kiötlői fiktív tényállásokat kreáltak, vagy pedig tényállásokat torzítottak el. Az egyházi személyek elleni perek nagy ívet képeztek, kezdve Páter Kis Szaléz perétől Mindszenty Józsefen és Grősz József kalocsai érseken keresztül a hatvanas években a jezsuita szerzetesek elleni perekig. A perek mintája a Szovjetunióban az 1920-as években Tyihon pátriárka ellen lezajlott per volt. A jogtudós előadó nagyon lényegesnek tartotta megjegyezni, amit Nyugaton mindmáig nem képesek megérteni: a kommunizmus évtizedei alatt – de különösen az ötvenes években – nem létezett független bíróság Magyarországon, a bírók azt tették, amit a hatalom előírt és kívánt tőlük. Kahler Frigyes külön kiemelte a Mindszenty József elleni pert, amelynek célja az ateizmus államvallássá tétele, a lakosság permanens megfélemlítése és a civil társadalom szétzúzása volt.

A jogtudós kitért az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő egyházpolitikára is, hangsúlyozva, hogy a koncepciós perek tovább folytatódtak, ezeket a titkosszolgálat a támadások elhárításának nevezte. Az előadó idézett Kádár János egyik, Központi Bizottság előtti felszólalásából: „Meg kell értenünk, nekünk is vannak terveink… A klerikalizmus ellen tűzzel-vassal, golyószóróval és börtönnel is harcolunk, mert nálunk nem klerikális egyházi uralom van, hanem munkás-paraszt uralom.”