A béke megteremtésének útjai – interjú Beer Miklós püspökkel a müncheni béketalálkozóról
Beer Miklós váci megyéspüspök is részt vett Münchenben azon a nemzetközi béketalálkozón, ahol vallási vezetők, a kultúra, a közélet és a politika neves személyiségei találkoztak egymással, hogy előmozdítsák a béke, az együttélés kultúráját. Élményeiről, tapasztalatairól kérdezte a Magyar Kurír. Forrás: Magyar Kurír / Thullner Zsuzsanna
A katolikus egyház részéről Önnel együtt számos püspök vett részt a rendezvényen. Hogyan kapta a meghívást?
Úgy kerültem a béketalálkozóra, hogy már korábban egyeztettünk egy találkozást a müncheni Katolikus Főiskola és a váci Apor Vilmos Főiskola tanárai között, és mivel az időpont egybeesett, Reinhard Marx müncheni bíboros engem is meghívott. A rendezvény légköre már önmagában magával ragadó volt. Sok kedves ember, akik különféle vallások képviseletében, különböző nemzetekből ugyanazzal a szándékkal jöttek el: hogy megismerjük egymást és a Jóisten szándéka szerint együtt keressük a megbékélés, a testvéri szeretetben való együttélés útját.
Melyek voltak azok a pillanatok, amelyek a leginkább megragadták?
Az első nagy élményem vasárnap délelőtt tíz órakor az ünnepi szentmise volt a müncheni katedrálisban, ahol Marx bíboros, érsek volt a főcelebráns, mintegy harminc püspökkel és legalább ennyi pappal együtt koncelebráltunk. A szertartáson a padsorokban jelen voltak más vallások, felekezetek képviselői is. Sokan voltak a protestánsok is, és az ortodox egyház képviseletében is többen eljöttek, köztük a román ortodox egyház feje. Voltak muszlimok, keleti vallások képviselői Indiából, a Távol-Keletről, a Fülöp-szigetekről, Japánból, a világ minden részéről. Nagy élmény volt számomra vasárnap délután az ünnepélyes megnyitó, ahol a müncheni bíboros-érsek tartotta az első előadást, majd a Sant’Egidio közösség alapítója, Andrea Riccardi mondott nagyszerű beszédet. A Sant’Egidio közösség önkéntesei a kedves mosolyukkal, voltak jelen mindenütt, ők segítették a rendezvényeket. Nagyon szép és kedves volt, ahogy hétfőn élő láncként vezettek minket a konferenciaterembe.
Püspök úr a megnyitót követően részt vett a szekciókban megrendezett konferenciabeszélgetéseken és a plenáris ülésen is. Mit emelne ki ezek közül?
Az előadásokból kicsengett, hogy mindannyian a teremtő Isten ajándékaiként fogadjuk el emberi személyünket. Személyi méltóságunk forrása, hogy Isten teremtményei, Isten képmásai vagyunk. Ez a kiindulópont: tisztelni kell egymásban az istenképmási mivoltunkat. Az ember személyes méltóságából kiindulva egymás megismeréséből fakad egymás elfogadása. Nagyon érdekes előadást hallottam hétfő délelőtt az egyik szekcióban. Vincenzo Scotti beszélt arról, hogy Európában a migráció következtében újra kell gondolni a városok, az országok életét, hiszen egyre több más kultúrájú, más vallású ember jelenik meg Európában, Németországban. München ennek szép példája, nagyon sokféle nemzet fiai élnek együtt. Az együttélés forrása a kölcsönös tisztelet lehet. Csak így tudjuk a békét újra és újra megteremteni és az Istentől ajándékként elfogadni, ha keressük a kiengesztelődés és a párbeszéd útját.
Angela Merkel német kancellár asszony beszéde volt a hétfő délután legnagyobb élménye. Megható volt, milyen szeretettel és örömmel fogadták a résztvevők. Angela Merkelről tudjuk, hogy édesapja, aki nemrég halt meg, evangélikus lelkész volt. Meggyőződéssel és hitelesen beszélt arról, hogy Európa egysége az egész világ egységének is a záloga, és ez az egység Európában a hitünkből fakad. Beszédét nagy taps fogadta. Örültem, hogy jelen volt a bajor miniszterelnök, a német államfő is. Bátorítást ad mindez arra, hogy itthon, Magyarországon is ugyanezt kell tennünk: megérteni, segíteni egymást, és Isten segítségét kérni, hogy legyen erőnk a kiengesztelődéshez és a megbékéléshez.
Melyek voltak azok a kérdések, amelyek Magyarországot is közelről érintik?
Elsősorban a cigánykérdés. Ahogy láttam ezt a sokszínű közösséget, úgy éreztem, ezt kell idehaza is megélnünk: az Úristen ilyennek teremtett bennünket, meg kell értenünk, el kell fogadnunk a cigányságot, és tennünk kell azért, hogy tudjunk együtt élni. Fontos, hogy a megbocsátás és a kiengesztelődés nyomán fakadjon segítségnyújtás is. A magyar résztvevők között örömmel láttam egy gilvánfai fiatal roma lányt, és ez is bátorítás arra, hogy be kell fogadnunk, el kell fogadnunk egymást.
Az egyik előadó most jött haza Líbiából, megrázó élményekről beszélt, a sok szenvedő ember fájdalmát közvetítette. Ennek a beszámolónak is az volt a tanulsága, hogy elengedhetetlen: ne csak megismerjük, hanem segítsük is egymást az élet feltételeinek biztosításában.
