72 óra kompromisszum nélkül Salgótarjánban

Létrehozás: 2011. október 19., 08:48 Legutolsó módosítás: 2011. október 19., 08:49

Immár hagyomány, hogy minden évben egy októberi hétvégén három napon, vagyis 72 órán keresztül országszerte megmozdulnak a tenni akaró jóakaratú emberek, és kompromisszum – vagyis megalkuvás – nélkül segítenek a rászorulókon. Forrás: Magyar Kurír

Salgótarjánban az elmúlt hétvégén több egyházi rendezvényre is sor került. Pénteken a Szent Lázár Lovagrend ünnepelt Beer Miklós püspökkel, másnap lovagavatás történt a Szent József-templomban Hlédik László rendi káplánnal. Ugyancsak szombaton ünnepeltek a baglyasaljai hívek, amikor Varga Lajos püspök megáldotta a templom felújított freskóját – és ezen a hétvégén tartották a 72 óra kompromisszum nélkül című rendezvényt is.

A rendezvényt először 2006-ban néhány dunántúli egyházmegyében rendezték meg. 2007-től országos szinten, egyre növekvő létszámmal szervezik.  Az országos rendezvények, programok népszerűsítése mellé állt a három nagy történelmi egyház vezetőin túl Böjte Csaba ferences szerzetes, Bombera Krisztina, Horváth Gergely, Süveges Gergő műsorvezetők és Lackfi János költő is.

Balassagyarmaton szemétszedési akciót szerveztek; látogatást tettek az idősek otthonában és a városi gyerekotthonban, valamint nyitányként játéknapot szerveztek a gyerekeknek az önkéntességről. A program sokszínű volt, és széles összefogással, nagy sikerrel zajlott.

A salgótarjáni rendezvénysorozat megnyitója csütörtökön este volt a Szent József ferences plébánia Réz Marián termében, melyen a városvezetést Fenyvesi Gábor alpolgármester képviselte. Tenni a környezetünkért, szebbé tenni a környezetünket, s mindemellett tenni a lelkekért, ápolni a lelkeket – e három nap küldetését talán így fogalmazhatnánk meg. A városi méreteket öltő, ökumenikus program helyi szervezőitől és résztvevőitől megtudtuk: a fiatalok látogatást tettek a baglyasi anyaotthonban, ahol nehéz körülmények között élőket örvendeztettek meg kis műsorral és ajándékkal, az evangélikus plébánia kerítését festették, segédkeztek a Félsziget napközi otthon őszi, ház körüli munkálataiban, és a központi temetőben a régebb óta nem látogatott sírokat rendbe tették.

A zárásra október 16-án, vasárnap került sor. A rendezvény helyi koordinátorai megköszönték a csapatoknak a munkát, és reményüket fejezték ki, hogy a csapatok nem szélednek szét, hanem az október 22-i karancslapujtői ifjúsági találkozón együtt adnak hálát a sikerért – tájékoztatta szerkesztőségünket Veszelovszki Balázs.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben