„Új időszámítás” Gégényben

Létrehozás: 2011. november 04., 13:09 Legutolsó módosítás: 2011. november 04., 13:10

„Az idő múlását olykor megtöri egy-egy felemelő pillanat...” Ilyen felemelő pillanatra gyűlt egybe 2011. október 30-án Gégény község reformátussága, hogy a reformációi ünnepi istentisztelet keretében felavassa a gégényi református gyülekezetben szolgált lelkipásztorok névsorát tartalmazó emléktáblát. Hitvalló őseink előtt való tisztelgésünk jeléül, ezen a napon indult el újra – több évtizedes hallgatás után – a gégényi református templom toronyórája. Így lett teljessé egy álom, melyet Vitéz Emődy Dániel István kezdett álmodni.Forrás: reformatus.hu / Koncz Zsolt

Az ünnepi istentiszteleten Isten igéjét Prof. Dr. Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora hirdette. Prédikációjában kifejtette, hogy a református lelkipásztor jellegzetes testtartással rendelkezik: az égre tekint, és az égre mutat. Ez először egy mozdulat, melynek aztán magatartássá, végül pedig emberi tartássá kell válnia, példát adva gyülekezete számára.

Ünnepi műsorral mondtunk köszönetet az adományozónak, melyben hittanos gyermekeink szavalatait és énekkarunk szolgálatát hallgathattuk meg, s végül orgona- és trombitaszó kíséretében leleplezésre került az 1634-től Gégényben szolgált lelkipásztorok névsorát tartalmazó emléktábla. Vitéz Emődy Dániel István meghatottan szólt gyülekezetünkhöz: ugyan a történelem vihara a II. világháború után elüldözte őt és családját Gégényből, s máshol élte le az életét, de sohaesem felejtette el szülőfaluját, „ahol ősszel csodálatosan kék az ég.”

Az ünnepi istentisztelet után a Gégényi Református Egyházközség „Immánuel” Idősek Nappali Otthonában Prof. Dr. Fekete Károly megnyitotta az „Egykor és most”, avagy a Gégényi Református Gyülekezet élete képekben című fotókiállítást. Megnyitójában kiemelte, jó látni, hogy nemcsak a régi életképek láthatóak a falakon, hanem itt van a jelen is, tehát a gyülekezet él, és élni akar. A jelenben egyaránt kell emlékeznünk gyökereinkre, illetve építenünk kell a jövőt, hogy utódainknak is legyen mire visszatekinteniük. A gégényi egyházközségben így van összhangban az egykor és a most, a múlt és a jelen, mely a reményteljes jövendő záloga.

A megnyitó után szeretetvendégségre hívtuk az egybegyülteket, ahol örömmel találkoztak a helyiek és a messzebbről jöttek, hogy együtt emlékezzenek, és együtt adjanak hálát a szépen megújúlt egykori iskolaépületben.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben