„Az egyház legyen egyház” – Egyházkerületi református közgyűlés volt Debrecenben

Létrehozás: 2011. szeptember 21., 08:27 Legutolsó módosítás: 2011. szeptember 21., 08:29

Debrecen – A Tiszántúli Református Egyházkerület csütörtökön és pénteken tartja éves közgyűlését Debrecenben. A kétnapos tanácskozáson az intézmények, bizottságok és szakelőadók éves beszámolóit hallhatják az alkotó tagok. Forrás: reformatus.hu, ttre.hu

A csütörtöki kerületi közgyűlés a püspöki jelentéssel kezdődött. Bölcskei Gusztáv azt mondta: az egyház legyen egyház. „Amikor számot vetünk ez a legfontosabb dolgunk, hogy ezt szem előtt tartsuk – fogalmazott.

A püspök beszédében kiemelte a VI. Református Világtalálkozó rendezvénysorozatát, amely alkalmával egyre természetesebbé vált az, hogy a magyar reformátusok összetartoznak. Szerinte a tiszántúli programok bizonyítják, hogy a gyülekezetekben és az intézményekben „élő igény van arra, hogy a hitünket közösen éljük meg”.

„Amikor a vitorlát vizsgáljuk, akkor számba kell venni, hogyan változtak a szolgálati lehetőségek a kerületben” – folytatta jelentését Bölcskei Gusztáv. „Egyre jelentősebb az erőtlenedő gyülekezetek száma, miközben a vállalt szolgálatok száma nő" – tette hozzá.

A püspök bölcsességet és körültekintést kért az intézményátvételekkel kapcsolatban, utalva a februári zsinat által kiadott közleményre, amelyben arra kérik a gyülekezeteket, hogy tartózkodjanak az oktatási, illetve szociális intézmények átvételétől. Emellett azt is elmondta, hogy a szociális és oktatási finanszírozás a mai napig nem tisztázott.

A beruházásokról és a felújításokról megjegyezte, soha ennyi református épület felújítási munkálatait együtt nem láthattuk az elmúlt húsz évben – majd hozzátette: körülbelül négy milliárd forint értékben folynak a felújítási munkák.

Az idei esztendő a presbiteri tisztújítás folyamata. A püspök beszédében felhívta a közgyűlést alkotó tagok figyelmét a változásokra.

Bölcskei Gusztáv szólt a szeptemberi rendkívüli zsinatról, a népszámlálásról és a személyi jövedelemadó felajánlásáról. Utóbbiról megjegyezte: húszezer emberrel több ajánlotta fel a református egyháznak személyi jövedelemadóját, ugyanakkor az összeg negyvenmillióval kevesebb, mint tavaly. „Ezek a számok szerint az országban elszegényesedés van” – mondta. „Ez a rendszer életképtelen, erre nem lehet egyházfenntartást felépíteni” – tette hozzá.

Az állam és egyház kapcsolatáról beszélve Bölcskei Gusztáv azt mondta: „a nagy ívű elképzelésekből, nem sok valósult meg”. A tavalyi közgyűlésen a püspök reményét fejezte ki, hogy az egyház és állam tud együtt munkálkodni és elindulnak a közös egyeztetések a különböző szakterületeken. Ezen a téren még mindig van tennivaló – tette hozzá.

A két napos kerületi közgyűlés a Baltazár Dezső terem avatásával folytatódott a Debreceni Református Kollégiumban.

A csütörtöki ülés és az átadás képeit megtekinthetik a tiszántúli egyházkerület honlapján.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben