Zsidó – katolikus párbeszéd a Vatikánban
Róma – Március 16-án és 17-én megbeszélést tartanak a Vallásközi Konzultáció Nemzetközi Zsidó Bizottsága (IJCIC) és néhány vatikáni dikasztérium képviselői. Forrás: rv.de, reformatus.hu
A zsidó küldöttséget, amelyet Richard Marker rabbi vezet, elsőnek Brian Farell prelátus és P. Norbert Hofmann köszöntötte a Zsidósággal való vallási kapcsolatok szentszéki bizottsága részéről. Ezt követően Jean-Louis Tauran bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke, majd délután Peter Turkson bíboros, a „Iustitia et Pax” Pápai Tanács elnöke fogadta a résztvevőket. Szerdán a nemzetközi küldöttség találkozik Tarcisio Bertone vatikáni bíboros államtitkárral. A kétnapos megbeszélések középpontjában néhány kényes kérdés áll, mint a levéltárak megnyitása, XII. Piusz pápa boldoggá avatási eljárása, az antiszemitizmus elleni küzdelem, a II. vatikáni zsinat szellemében folytatott párbeszéd. A hivatalos programon túl a küldöttség felkeresi a Sant’Egidio Közösséget, valamint találkozik a Pápai Gergely Egyetem „Bea bíboros” nevét viselő héber tanulmányi központ igazgatójával, Thomas Casey atyával. Az egyetemen Lee Levin, a zsidó bizottság tagja előadást tart Jeruzsálemről, a „zsidók szent városáról”.
A nagy találkozás