XXIII. János pápa példát adott a kereszténység és az iszlám együttélésének lehetőségére

Kelet és nyugat, mint két világ állt egymással szemben a történelem során és áll szemben napjainkban is. Andrea Riccardi, a Roma tre Egyetem professzora beszélt a kétpólusú világról, amelyben hajlamosak vagyunk a nyugatot a római központú kereszténységgel, a keletet pedig az iszlámmal azonosítani. Ez valóság ugyan, de mitizált valóság. Semmiképpen sem szabad lebecsülni a létezését, hiszen az al-Kaida terrorszervezet is éppen erre játszott rá, amikor a nyugat elleni harc főszereplőjének állította be magát, és maga mögé akarta állítani ezzel a muzulmánokat. Riccardi ezt a vallási ellentétet egy évszázadok óta létező archetípusnak nevezte, amely túlságosan bonyolult világunkban egyszerűsítő jellege által könnyen magával ragadja a közvéleményt. Hangsúlyozta viszont, hogy a kelet-nyugat viszonyt nem csak a konfliktusok jellemzik, nem két zárt világról van szó, hiszen ezek a világok maguk is sokfélék. Riccardi beszélt az ottomán pluralizmusról is, amely „a történelem homályban rejtőző részlete, és minden benne rejlő korlát ellenére különféle vallási és etnikai valóságok valódi együttélése volt azokban az időkben, amikor Európában nem volt hely, vagy nagyon kevés hely volt a nem keresztények számára.”
 
Kielmelte XXIII. János pápa személyét, aki 1935 és 1944 között törökországi apostoli nuncius volt, és aki értéknek tekintette a Kemal Atatürk vezette köztársaságot, amely „a különböző emberek együttélésének társadalma” volt. A helyi katolikusok akkoriban tartottak a világi szemléletű török államtól, a török nacionalizmustól, ám Roncalli megértette ennek történelmi okait és rokonszenvezett az emancipálódásra törekvő török néppel. Nem naivitást takart ez a rokonszenv, hanem mélyreható megértést, és olyan fontos döntésekhez vezetett, mint például a török nyelv bevezetése 1935-től az egyházközségek nyilvános kommunikációjában és a liturgiában. Amikor betiltották a vallási öltözetek nyilvános viselését, a katolikus közösség elkeseredett, Roncalli viszont meglátta ennek pozitív oldalát is: az intézkedés elősegítette a katolikus, ortodox és muzulmán vezetők közötti kapcsolatok kialakulását. Természetesen látta ő a történelem változásából eredő nehézségeket is, de mindenekelőtt meglátta benne az esélyt a jövőre vonatkozóan. Roncalli és a török nép barátsága végül oda vezetett, hogy 1960-ban a Szentszék és Törökország ismét diplomáciai kapcsolatot alakított ki, a „türelem és az udvariasság” diplomáciáját. A török Karitász elnöke is megerősítette, hogy XXIII. János pápának a török intézményekkel kialakított jó kapcsolata még ma is példaértékű az egyház számára. Riccardi kiemelte, hogy az így kialakított kapcsolatrendszer nem puszta formalitás, hanem lehetővé tette, hogy azóta már három pápa is járhatott Törökországban: VI. Pál, II. János Pál és XVI. Benedek.

Riccardi hangsúlyozta, hogy ma már nem léteznek homogén világok. Isztambul sosem volt ilyen, de már Róma sem ilyen: a katolikus többség és a zsidóság mellett komoly muzulmán és ortodox keresztény közösség is él az olasz fővárosban. A kérdés tehát az: „képesek vagyunk-e az együttélésre a II. János Pál által 1986-ban megrendezett Assisi találkozó szellemében?”

Bekir Karliga, a Civilizációk koordinációjáért és szövetségéért felelős Nemzeti Bizottság elnöke beszédében emlékeztetett Mohamednek a tanítványaihoz intézett utolsó szavaira: „Ne erőszakoskodjatok azokkal, akik nem muzulmánok.” Hangsúlyozta továbbá, hogy Törökország „a különböző vallások találkozási pontja, házunkban 22 civilizáció és 20 etnikum él, amelyek az ottomán birodalomban békében éltek együtt, és ehhez a tolerancia iszlám alapelve adta az alapot.” Elmondta, hogy fontos lenne átvenni ezt az örökséget a modern világ számára is.  Emlékeztetett arra, hogy Erdogan török és Zapatero spanyol miniszterelnök nemrégiben közösen kidolgozták a vallások és kultúrák szövetségének tervezetét. Kenan Gürsoy, török szentszéki nagykövet kijelentette: „Minden társadalom magában hordozza a másik felé a béke üzenetét. Igyekezzünk ebből a nézőpontból újraértékelni társadalmainkat, kultúráinkat: ígéretet jelentenek a többiek számára.” A különbözőség nem szükségszerűen konfliktus forrása, hiszen a Korán is azt mondja: „egy anyától és egy apától különbözőnek lettetek teremtve, hogy szeressétek egymást.”