XVI. Benedek ellátogatott a római evangélikus közösség templomába

Létrehozás: 2010. március 16., 10:55 Legutolsó módosítás: 2010. március 16., 11:11

Róma – A pápa március 14-én, vasárnap este fél hatkor érkezett római evangélikus templomba, ahol Jens-Martin Kruse lelkész és a kis közösség 350 tagja fogadta. A pápát elkísérte Tarcisio Bertone bíboros államtitkár, Agostino Vallini bíboros, római helynöke és Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke. Forrás: Vatikáni Rádió, Magyar Kurír, jesus.de, epd, evangelikus.hu

„Leromboltuk a közös keresztény közösséget, feldaraboltuk az egyetlen utat számos különböző útra és most megtapasztaljuk azt a bűnt, ami nem hagyja, hogy az egyetlen kehelyből igyunk, vagy hogy együtt álljunk az oltárnál. Az ökumenizmus legújabb fejleményeire vonatkozó panaszokat hallva nagy hálával mondhatjuk, hogy ma azonban itt vagyunk, hogy együtt imádkozzunk az Úrhoz. Tanúságot téve az egyetlen Krisztusról világosan hangsúlyoznunk kell, hogy nem a megosztottság az elsődleges számunkra, hanem az öröm és a remény, hogy ez az egység egyre mélyebbé válhat. Egyedül az Úr adhatja meg nekünk az egység ajándékát.” – fogalmazott a  pápa az igeliturgia során mondott homíliájában.

A szertartás során a pápa német nyelvű rögtönzött beszédében János evangéliumának részletét kommentálta a búzaszemről, amely csak akkor hoz termést, ha elhal.

„Aki szereti életét, elveszíti azt, mondja Jézus” – tette hozzá a pápa. – Ezáltal megértjük, hogy az életet nem tarthatjuk meg magunknak, nem arról szól, hogy kapunk, hanem arról, hogy önmagunkat adjuk, rábízzuk életünket másokra és egymást szolgáljuk. Ez a búzaszem fejlődésének útja, amely példa a szeretetre és az üdvösségre vezető útja.”

Az evangélikus lelkész, Jens-Martin Kruse prédikációjában a két egyház közötti szakadást kifogásolta és arra kérte a keresztényeket, hogy ne egymás mellett, hanem egymással közösen járjanak a krisztusi úton.

Kereken 27 évvel ezután, hogy egykor II. János Pál pápa a templomba ellátogatott, abbéli reményét fejezte ki a lelkész, hogy a protestánsok és katolikusok a közöttük lévő egységet hatékonyabbá fogják tenni az elkövetkezendőkben.

„A különböző felekezetű keresztények akkor teszik meg egymás felé az első lépést, ha a szenvedésben, de a hitben való örömben is együtt ünnepelnek egymással” – hangsúlyozta Kruse.

A gyülekezet világi felügyelője, Doris Esch arra hívta fel a figyelmet, hogy a két katolikus egyházfő, II. János Pál és XVI. Benedek pápa látogatása is azt mutatja, hogy tovább kell menni az ökumené útján.

„Nem a különböző megközelítéseinknek kell előtérben állniuk, hanem inkább a közös cselekedeteinknek, amelyek által hihetőbbek leszünk a világ előtt” – mondta Esch, aki reményét fejezte ki, hogy a pápa a német anyanyelvű evangélikus-lutheránus gyülekezetben otthon fogja érezni magát.

A gyülekezet a pápát elődje, II. János Pál 1983-as látogatásának 25. évfordulóján is vendégül látta. 1998-ban ugyanis a Hitkongregáció elöljárójaként az akkori protestáns berlini püspökkel, Wolfgang Huberrel (EKD) találkozott Rómában és ebben a templomban beszélgetett el vele az ökumenikus ügyekről.

Eredetileg a protestánsok a római Kapitóliumon, az ottani porosz követségen ünnepelték istentiszteleteiket. Kívánságukra azonban 1819-ben az akkori porosz király, III. Friedrich Wilhelm Rómába küldött egy evangélikus lelkészt. A templomépítés azonban csak jóval később kezdődhetett. A telket 1899-ben vette meg a gyülekezet és az építkezés is elhúzódott, főleg a később kirobbanó I. Világháború miatt. A Krisztus-templomot végül 1922-ben szentelhették fel.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben