Ultrakonzervatív püspököt nevezett ki a pápa
Linz - Ultrakonzervatív püspököt kapott Linz Gerhard Maria Wagner személyében. XVI. Benedek szombaton olyan ultrakonzervatív főpapot nevezett ki Linz püspökének, aki korábbi megnyilatkozásaival a katolikus hívők körében is megbotránkozást váltott ki. Az 54 éves Gerhard Maria Wagner kinevezése kivált váratlanul érintette az osztrák egyházat, mert neve még csak nem is szerepelt a jelöltek listáján. Forrás: ORF, Die Presse
Neve először akkor került be a lapokba, amikor élesen kikelt a Harry Pottert olvasó fiatalok ellen, s a mű szerzőjét egyenest a sátánizmus terjesztésével vádolta meg. Még nagyobb felháborodást váltott ki az a véleménye, hogy az 2004-es cunami azért következett be éppen karácsonykor, hogy figyelmeztesse az európai tehetősöket: karácsonykor otthon a helyük.
Hasonlóképpen a New Orleansra lecsapó Katrinát sem a természet erőinek tulajdonította: kiemelte, hogy nem véletlen, hogy öt abortuszt is végző klinika és számos mulatóhely pusztult el.
A kinevezést kommentáló fórumok majd' mindegyike megemlíti: mindez egy héttel azután történt, hogy a pápa rehabilitálta az ugyancsak ultrakonzervatív lefebvrista püspököket, köztük a Holocaust tagadó Richard Williamsont, s ezzel visszavetette - más vélemények szerint elvágta - a katolikus-zsidó dialógust.