Újabb ENSZ vallási alapon?
Jeruzsálem – Május 12-én délelőtt a pápa jeruzsálemi főrabbinátuson tett látogatása alkalmával Jona Metzger, Izrael askenáz főrabbija, a világ zsidóságának egyik legjelentősebb szellemi vezetője javaslatot tett közzé. Forrás: Magyar Kurír
A vallások nem a terrorral érik el céljaikat, nem ártatlan emberek megölésével tesznek tanúságot Istenükről. Mert Isten irgalmas, és mindannyiunknak azt parancsolja, hogy szeressünk és tartsunk tiszteletben minden embert, azokat is, akik nem a mi vallásunkhoz tartoznak” – mondta Jona Metzger, Izrael askenáz főrabbija a Szentatyával való találkozásakor.
Csak egyetlen veszély fenyeget bennünket: ha értelmünket eszközként használjuk ártatlanok megöléséhez – tette hozzá, majd a pápát köszöntve javaslatot tett egy nemzetközi testület létrehozására. Metzger szerint szükség lenne egy olyan, az ENSZ-hez hasonló szervezetre, amelyben minden vallás képviselői ugyanazt az asztalt ülik körül. Az intézmény célja a vallási eredetű konfliktusok és véleménykülönbségek rendezése lenne, tevékenységének alapja pedig az egyetlen Istenben való hit, aki mindannyiunkat teremtett – idézi a SIR a főrabbi szavait.
Alap