Törökországban járt az EKD küldöttsége

A müezzin állandóan imára hív. Hihetetlenül hangosan. A tiszteltreméltó konstantinápolyi ökumenikus pátriárcha területének közvetlen közelségében több mecset is található, így gyakorlatilag azok akusztikus metszéspontjában él a főpap. Így nem áll fenn a veszélye annak, hogy esetleg I. Bartholomaiosz elfelejtené, hogy az ortodox keresztények a mai Törökországban egy pár ezernyi, eltűnőben lévő kisebbséget alkotnak. Bár a pátriárka egy körülbelül 3,5 milliós nagyságú ortodox közösség elöljárója, de gyülekezete gyakorlatilag Törökországon kívül, más európai országokban él, közülük kb. 400 ezren Németországban.

A pártiárka, akinek címe, „őszentsége”, március 13-án fogadta az EDK püspök, Wolfgang Huber által vezetett delegációt, amelynek tagjai között Nikolaus Schneider, Marlehn Thieme, Martin Schindehütte valamint Bernhard Felmberg is ott volt.

Az ortodox keresztények tiszteletbeli vezetője hálás volt a látogatásért, amely szavai szerint „nagy segítséget és fontos támogatást jelent”.

Wolfgang Huber válaszában elmondta, hogy az ökumenikus patriarchátus területe éppúgy a kereszténység kiindulópontjához tartozik, mint a Szentföld. Huber nagyra értékelte Bartholomaiosz teremtésvédelmi intézkedéseit és az Európai Egyházak konferecniájában nyújtott munkáját is.

A partiarchátus és a török kormány közötti viszony feszült. Ez a feszültség szemmel láthatóan megmutatkozik abban a tényben is, hogy az ortodox papi szemináriumot, amely Chalki (törökül. Heybeli) szigetén van, a török állam egy 1971-ben hozott rendeletének megfelelően a mai napig zárva tartják.

Az EKD delegáció meglátogatta a „Szentháromság” nevű festői kolostort, amelynek területén a szeminárium található. Az épület kiválló állapotban van, akár már holnap elkezdhetnék a szemináriumi munkát, ha a hivatalos engedély nem hiányozna ehhez. 1844 óta az ortodox papok számos generációját képezték ki ezen a helyen. Az 1971-es bezáráskor a török kormány nem indokolta a döntést, ez csupán jogi forma volt, amely ráadásul még a török törvényekkel sem egyeztethető össze.

Este aztán Huber az isztambuli német konzulátuson 250 ember előtt tartott fogadáson nyíltan kijelentette, hogy a vallásszabadságnak jobban meg kellene valósulnia Törökországban. Huber sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Törökországban a vallások besorolásánál lépcsők vannak és az egyik oldalon az iszlám, másik oldalon pedig a többi vallás (köztük a kereszténység) áll, egymással szembe állítva. A püspök az államok vallási semlegességre tette a hangsúlyt, amelyhez a törököknek is tartaniuk kellene magukat.

„Az állam és a vallási közösségek elválasztására kellene sort keríteni. Nem szabad az államnak vallás mellé állnia, az államnak jóakaratú semlegességgel kellene közelítenie minden valláshoz” – magyarázta Huber, akinek előadása után élénk eszmecsere alakult ki.

Az EKD delegációja ezután meglátogatta az isztambuli német gyülekezetet, ahol a lelkész, Holger Nollmann és a gyülekezet presbiterei színes képet rajzolhattak életükről – művészeti, kulturális programjaikon túl a menekültügyi szerepvállalásukról is szó esett.

Vasárnap az ünnepi istentiszteleten Wolfgang Huber prédikált, Márk 12,41-44 alapján. Huber arra bíztatta a Törökországban élő keresztényeket, merjenek szót emelni.

„Bár a törökországi kersztény közösségek kicsivé váltak napjainkra, mégis a kereszténység számára pótolhatatlan a szerepük. Mutatják a keresztény hitet a régióban, ahonnan Pál apostol maga is származott és ahol maga is működött. Pál, aki a pogányok apostola volt, aki a keresztény hitet Európába és a nyugati világba hozta. Bár csekély a keresztények száma itt, mégis jelzi, hogy Isten az evangélium szabadságán munkálkodik mai korunkban is és itt, ezen a helyen is.

Végül az EKD delegációja Ankarába ment, ahol a német nagykövet fogadta őket.

Ezután Wolfgang Huber előadást tartott az ankarai Iszlám Fakultáson, diákok előtt „A vallásközi dialógus kihívásai. Hermeneutikai kérdésfelvetés” címmel.

Előadásában Huber a biblikus, modern történet-kritikai módszereket összevetette az új Korán-elemzésekkel, amit ezen a fakultáson vezettek be és ezért Ankara-iskolai szemléletmódnak is neveznek.

„A muszlimok, a keresztényekhez hasonlóan sokféle szituációban vannak, amelyekben nem csak a saját vallási tradíciók, hanem még az általános vallási tradíciók sem maguktól érthetőek. A gyeekek és fiatalok gyakran olyan környezetbe születnek, ahol a vallási tradíciók és ismeretek már nem adottak számukra. A felnövekvő nemzedékek számára a Biblia vagy a Korán idegen, felvilágosításra és magyarázatokra van szükség ezekkel kapcsolatban. A hermeneutikai kihívás valláspedagógiai feladat lesz, a saját vallást újra kell közvetíteni, értelmezni, megértetni.”

A püspök szavait azzal zárta, hogy reméli, keresztény és iszlám hallgatók egyaránt kamatoztatni tudják tudásukat: „Ha sikerülne, a Koránt és a Bibliát közös, globális felelősségünk szemszögéből olvasni, és feladatainkat közösen értelmezni, akkor új politikai hermeneutika bontakozhatna ki, amely nem csak megfontolásokon és gondolati tradíciókon alapulna, hanem a dialógust és a kommunikatív perspektívát is magában foglalná. Nagy feladat áll előttünk. Hogy ma mi itt állunk, az nem csak az iszlám és a kereszténység globális felelősségét jelenti, hanem annak a feladatnak is megfelel, amit Isten nekünk ad: gyógyírját és békéjét adni az egész világ számára.”