Templom vagy sportcsarnok?
Milánó – Milyen legyen a modern templom? Erről vitázik az építészszakma és az egyház Olaszországban, ahol kiállításon mutatják be a kortárs templomépítészet legkiemelkedőbb példáit. Forrás: MTI
„Olyan, mint a római Szent Péter-székesegyház nem lesz többé. A mai templomokat gyorsabban kell megépíteni, és egyszerre több célt kell szolgálniuk" – hangoztatta az olasz sajtónak Francesco Dal Co, a milánói Casabella építészeti labóratórium és bemutatóterem vezetője. Itt nyílik március 21-én a Négy olasz templom című kiállítás.
A kiállítás azokat a kortárs „liturgiai tereket" vonultatja fel, melyek jól mutatják a templomépítészet mostani esztétikai és funkcionális kritériumait. A választás két római peremkerületi, egy perugiai és egy modenai templomra esett. Az utóbbit az építész Mauro Galantino tervezte.
„Lehet, hogy modern, de csúnya" – mondott róla véleményt a posztmodern építészet mestere, Paolo Portoghesi a szentszéki napilapban, a l'Osservatore Romanóban. Hasonlóképpen látja Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke: a római egyetem építészeti karára látogatva kijelentette, hogy a korunkban emelt templomok „inkább hasonlítanak kongresszusi központra vagy sportcsarnokra mint imahelyre".
Galantino a Corriere della Sera című napilapban válaszolt a kritikákra: „templomot ma már nem a központban, hanem a város szélén építünk. Stílusában a modern külvároshoz kell igazodnia, és az itt élők számára nemcsak imádkozásra szolgál, találkozási pont szerepét is betölti".