Szudán: Gyanúsnak vélik az elsöprő többséget
Nem lesz feszültségtől mentes a világ legújabb országának születése. Az előzetes adatok szerint a dél-szudániak elsöprő többséggel szavazott arra, hogy a régió kiszakadjon Szudánból, ám megfigyelők azt mondják: a részvételi arány meghaladta a száz százalékot, ami matematikai képtelenség. Forrás: InfóRádió
Az, hogy az olajban gazdag és főleg afrikai származású dél-szudániak az arab befolyású északtól való elszakadásra voksolnak majd, eddig sem volt kétséges.
Választási megfigyelők azonban azt mondják, hogy a január első két hetében tartott referendumon elért elsöprő többség gyanús. Az előzetes adatok azt mutatják, hogy a 79 déli megyéből tízben meghaladta a száz százalékot a voksolók száma. Az egyik megyében papíron 720-szal több ember ment el szavazni, mint ahány ott él.
A Déli Népszavazási Bizottság oldala szerint az adatok döntő többségének összeszámlálása után a szavazók 98,8 százaléka voksolt a függetlenségre.
A nyugati demokráciákban szokatlan arány ellenére megfigyelők már hónapok óta azt jósolták, hogy Dél-Szudán el fog szakadni, és ezt az északi illetékesek is elfogadták.
Így valószínűleg nem kérdőjelezik meg a déliek szándékát arra, hogy saját államban élhessenek. Több nyugati országból érkezett nemzetközi megfigyelők is jobbára tisztának nevezték a választást, amely „kifejezi a nép akaratát".
Szudánban, 2005-ben ért véget a 22 éven át tartó polgárháború a jobbára keresztény déliek és az északi muszlim arabok között. Az arab országokban attól félnek, hogy Szudánnak – Afrika legnagyobb országának – a szétválása veszélyes precedenst teremt – akár Libanonban, Egyiptomban, Jemenben vagy Irakban is. Utóbbi ország keresztény vezetői felvetették, hogy hozzanak létre nekik egy kizárólag keresztény tartományt, hogy így garantálják a biztonságukat.
Észak-Irakban a kurd régió gyakorlatilag függetlenül igazgatta magát a Szaddám Huszein-rezsim utolsó éveiben, amikor a levegőből az amerikai és a brit légierő védte. Jemen 1990-ben egyesült, de a déliek ismét el akarnak szakadni, és a kormány eddig nem tudta legyőzni a lázadókat.
Ha minden a tervek szerint megy, akkor Dél-Szudán júliusban válhat a világ legújabb országává. Addig ugyanis meg kell állapodni az olajkitermelési jogokról, a határról és az állampolgársági kérdésekről.