Szlovéniába látogat a dalai láma – Emberbaráti kérdésekről tart majd előadást
Ljubjana – Maribor – Áprilisban Szlovéniában vendégeskedik Tibet száműzetésben élő vallási vezetője – jelentették be helyi illetékesek hétfőn. A dalai láma Maribor polgármesterének meghívására érkezik dél-nyugati szomszédunkhoz. A vallási vezető április 12. és 14. között lesz Szlovéniában. A dalai láma a Maribori Egyetemen és egy gimnáziumban tart majd előadást emberbaráti kérdésekről. A vallási vezető Maribor után Ljubljanába is ellátogat, ám programjáról egyelőre nem közöltek részleteket a szlovének. Forrás: AFP, Független Hírügynökség, rtlhirek.hu
A dalai lámával Maribor polgármestere találkozik. Más hivatalos találkozóról egyelőre nem tudni. Legutóbb 2002-ben járt Szlovéniában a dalai láma. Akkor informálisan több magas rangú vezetővel is találkozott. Kína arra próbálja rávenni a kormányokat, hogy tartsák távol magukat Tibet vallási vezetőjétől. Peking szerint a dalai láma Tibet elszakításáért küzd. A területet 1950-ben foglalta el Kína. A vallási vezető azóta él száműzetésben.