Szlovákia első egyházi óvodáját ünneplik

— Felvéve: , , ,
Létrehozás: 2010. november 11., 11:55 Legutolsó módosítás: 2010. november 11., 11:55

Párkány – Tizenöt éve Párkányban hozták létre Szlovákia első egyházi óvodáját. A magyar nyelvű Szent Imre Egyházi Óvoda az állami támogatáson kívül adományokból működik – írja az Új Szó című pozsonyi napilap szerdai számában. Forrás: MTI

Az óvoda további különlegessége, hogy 2005-ben a Kárpát-medencében elsőként saját zászlót és címert tervezett az intézmény számára Pécsi L. Dániel jelképtervező. Az óvoda öt éve, fennállásának 10. évfordulóján pápai áldást is kapott.

A vegyes korosztályú, egycsoportos óvodában fontosnak tartják az anyanyelvi nevelést, a hagyományőrzést, a magyar kultúra, a történelem megismerését. Évente több népi játszóházat szerveznek, a népmeséket dramatizálva adják elő az óvodások, akiknek még történelmi vetélkedőt is rendeznek, hogy megismerhessék a névadó Szent Imre korát. Az óvodában a szlovák nyelv alapjaival is megismertetik a gyermekeket. Ezenkívül angol nyelvi szakkört is tartanak nekik.

Az állami támogatás jelenleg a háromfős személyzet bérének kifizetésére elég. A számlákat csak külföldi támogatók segítségével tudják kifizetni – mondta a lapnak nyilatkozva Vízi Katalin, az óvoda igazgatója.



 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben