Stephen Rossetti: A katolikus egyház megerősödve kerül ki a megpróbáltatásokból

Szemben az újságok és a blogok közléseivel, amelyek azt sugallják, hogy a papság elkedvetlenedett, kiábrándult és felőrlődik, az elmúlt nyolc év során két, 4000 pap megkérdezésével készített felmérésem is azt mutatja, hogy a papok szeretik a hivatásukat, és sok örömet lelnek az életben. Úgy látom, a rájuk nehezedő nyomás és a feszültségek nem felőrlik, hanem éppenséggel megerősítik őket. A negatív közvélemény hangjának felerősödése csak a javukra válik. Valóban: minél többet szenved az Egyház, annál erősebb lesz – idézi a washingtoni Amerikai Katolikus Egyetem pasztorális tanszékének klinikai adjunktusát a CNS.

„A papi élet boldogsága korunk egyik legjobban leplezett tika” – mondta Rossetti. A szakember, aki korábban hírszerző volt a légierőnél, 1996-tól 2009 októberéig a marylandi Silver Spring-i Szent Lukács Intézetet vezette, ahol szenvedélybeteg, illetve pszichológiai problémákkal küzdő papokat és szerzeteseket kezeltek. Felmérései szerint:

•  A papok több mint 90 százaléka azt mondta, boldog a hivatásában; 89 százalék jelezte, hogy általában jó a hangulata; 81 százalékuk büszke arra, hogy pap.

•  A papok több mint háromnegyede (77%) azt nyilatkozta, hogy jó a kapcsolata a püspökével, 81 százalékuk támogatja, hogy ő az elöljáró.           

•  A megkérdezettek több mint háromnegyede (78%) megerősítette: úgy érzi, hogy Isten cölebsz életre hívta, és 75 százalékuk kegyelemnek tartja a cölibátust.

•  42 százalékuk jelezte, hogy túlterhelt.

„Hogy lehet boldog valaki, aki nőtlenségben él, keveset keres, sokat dolgozik, és a média állandóan ostorozza? – tette fel Rossetti a kérdést, amelyre így válaszolt: Papjaink ‚árral szembeni' boldogságának forrása az, hogy több mint 90 százalékuk érzi Isten közelségét (93%), éltető kapcsolatban van Istennel (97%), illetve érzi, hogy Isten közvetlenül, személyesen szereti (95%).

Rossetti elmondta: sok pap összetörve, reményvesztetten lépte át a Szent Lukács Intézet küszöbét, de ott-tartózkodásuk alatt rátaláltak Isten átformáló szeretetére, aki mindig is velük volt. Hangsúlyozta: „új evangelizációra" van szükség, amely abban segít az embereknek, hogy megérezzék a személyes, szerető Isten jelenlétét és ennek az érzésnek az örömét.

„Úgy vélem, napjainkban a hit legfőbb ellenfele nem azon kisebbség szókimondó ateizmusa, akik tagadják Isten létét és a halál utáni életet. Az igazi veszély, amely mindenütt körülvesz bennünket: a közöny, az érdektelenség. Isten, a vallás egyszerűen nem jelenik meg az emberek radarján. Úgy szoktam mondani: gyakorlati ateisták.”

Az előadó végül megjegyezte: a felmérései során megkérdezett papok 48 százaléka jelezte, hogy zavarja a papok körében tapasztalt széthúzás. „Vessünk véget az egymás közti súrlódásoknak! A Sátán semminek nem örül jobban, mint amikor egymást bántjuk. Itt az idő, hogy energiánkat arra fordítsuk, hogy betörjünk a mai világ szekuláris gondolkodásába. Az emberek boldogságra vágynak, s a kulcs a mi kezünkben van!”