Sinead O'Connor: „Krisztus ma felperzselné a Vatikánt!”
Dublin – Sinead O'Connor ír énekesnő szerint Krisztus felperzselné a Vatikánt. A zenész annak kapcsán fogalmazott így, hogy egy ír püspök a megrontott gyerekeknek járó kártérítés előteremtéséhez adományozásra szólította fel a hívőket. Forrás: hirado.hu, MTI
A híresség „gonoszként” jellemezte a püspök felhívását. A popcsillag több ír napilapnak is eljuttatta levelét, amelyben a „jó katolikusok” manipulálására tett „hihetetlen és idióta” próbálkozásnak nevezte a kezdeményezést. „Ha Krisztus élne, felperzselné a Vatikánt, és én segítenék benne” – írta.
Az Írország délkeleti részén, Fernsben tevékenykedő Denis Brennan püspök az egyháziak által megrontott gyerekek kártérítésének kifizetésére látná szívesen az adományokat. A fernsi 48 áldozat anyagi kárpótlása eddig 10,2 millió euróba került. A már lezárt ügyeken túl azonban még 13 eljárás van folyamatban.
Írországban évtizedekre visszamenőleg derült fény egyházi személyek által kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális zaklatásra és bántalmazásra.
Ami késik, nem múlik!
"Ti mesternek hívtok - és nem kérdeztek engem.
Útnak neveztek - és nem jártok rajtam.
Világosságnak hívtok - és nem néztek reám.
Életnek neveztek - és nem kerestek engem.
Bölcsnek hívtok - és nem követtek engem.
Hatalmasnak neveztek - és nem kértek engem.
Irgalmasnak hívtok - és nem bíztok bennem.
Igazságnak neveztek - és nem féltek tõlem.
Ha egyszer örökre elvesztek - ne okoljatok engem!"