Pedofília az egyházban – miért hallgatott Írország?
Dublin – Évtizedeken át hallgatás övezte Írországban, hogy a helyi katolikus egyház papjai szexuálisan zaklatták gyermekek ezreit. Az egyház természetesen hallgatásba burkolódzott, de néma maradt a rendőrség, a tanárok, sőt még a szülők is. Vajon miért? Forrás: Népszava
Kevin Lalor, a dublini Institute of Technology pszichológusa ezt azzal magyarázza, hogy a múlt század kilencvenes éveiig Írországban egyszerűen lehetetlen volt szembeszállni az egyházzal.
A katolikus egyház a huszadik század elején azzal szerzett tekintélyt magának az ír társadalomban, hogy már az ország 1921-es függetlenné válása előtt britellenes erővé vált. Az egyház státusa azután túlságosan nagyra nőtt, s minden más országban látottnál nagyobb mértékben az állam egyik karjává vált.
Az ír iskolák és kórházak nagy többségét az egyház irányította, amelynek mindenhez volt szava, még a kormány összetételéhez is.
Az egyház hatalmas erkölcsi befolyással is rendelkezett. A pap az erkölcsösség, a tisztaság legfőbb szimbóluma volt, nagy társadalmi megbecsülés övezte. A szexuális visszaélések áldozatainak egyszerűen nem hittek volna a saját közösségükben, még a barátaik és a családjuk sem - magyarázza Sue Donnelly, a dublini University College szociológusa.
Egy regionális lap 1990-ben cikket közölt egy Ferns egyházmegyében szolgáló pap pedofil ügyéről, majd nagyszabású nyomozást indított, amelynek eredményeit 2005-ben jelentésben foglalta össze. „Az emberek (egyszerűen) nem hittek neki. Összegyűltek a szerkesztőség épülete előtt. Elégették a lap példányait, bojkottálták az újságban hirdetőket" – idézte fel a korabeli eseményeket Donnelly.
A zaklatás gyermekáldozatára akkoriban gyakran ujjal mutogattak, néha még a szülei is, az anyák pedig azt mondogatták: „biztosan megérdemelted". Mondták ezt egy gyermeknek, aki attól félt, hogy megbünteti a tanára – érzékeltette a korabeli közhangulatot Lalor.
A rendőrség azon az állásponton volt, hogy a legjobb, amit tehet, az, hogy diszkréten értesíti a püspököt, mert nem jogi, hanem erkölcsi kérdésnek tekintette az ügyet – tette hozzá Lalor. A vétkes papokat pedig büntetés helyett gyakran más parókiára helyezték át, ahol ott folytatták, ahol az előző helyen abbahagyták.
"Erről nem lehetett beszélni senkinek, főleg nem a rendőrségnek, a tanároknak és a szülőknek. És nem létezett semmilyen bevett eljárási rend" a probléma kezelésére – emlékezik vissza Lalor.
Mindezeken felül az áldozatnak ahhoz, hogy megszólaljon, még azt az akadályt is le kellett küzdenie, hogy felvesse a szexualitás kérdését a mélységesen konzervatív ír társadalomban, és azt is magára kellett vállalnia, hogy többé nem tartják jó katolikusnak.
Egy gyermeknek pedig azzal a félelemmel is szembe kellett néznie, hogy még jobban megbüntetik – teszi hozzá Paddy Doyle, azon áldozatok egyike, akik elsőként a nyilvánosság elé tárták a visszaéléseket. Doyle ezekről nagy megdöbbenést kiváltó könyvet írt „Isten osztaga" (The God Squad) címmel.
„Bármit is mondtunk, megvertek bennünket, megvonhatták tőlünk az ételt, megfoszthattak minden kapcsolattól a többi gyermekkel" – idézi fel Doyle egy egyházi vezetésű gyermekotthonban töltött gyermekkorát, ahova 1955-ben, négyéves árvaként került be.
Ezenkívül a társadalom nem volt valóban fogékony a problémára. „Tizenöt-húsz évvel ezelőttig a lakosság úgy gondolta, hogy szexuális visszaéléseket nagyon furcsa, mentálisan beteg emberek vagy alkoholisták követnek el" – fűzte hozzá Helen Buckley, a dublini Trinity College gyermekvédelmi szakértője.
Később, a kilencvenes években az akkoriban létrejött különböző tanácsadó szervezetek hatására az emberek viszont már beszélni kezdtek a kérdésről, az egyház pedig elvesztette kisugárzását.
A kérdést övező néma hallgatás után egy csapásra elkezdődött a mostani „nagy kipakolás”. Lemondott hat ír püspök, akik közül XVI. Benedek pápa legutóbb, csütörtökön James Moriarty lemondását fogadta el (mert egy hivatalos jelentés felelősnek nevezte a pedofil papok által elkövetett visszaélések eltussolásáért).
