Özönlenek a turisták a Szent Földre

Létrehozás: 2008. november 27., 12:55 Legutolsó módosítás: 2008. november 27., 12:56

Jeruzsálem – A Szent Földre egyre több utazó érkezik. Az év első kilenc hónapjában a Betlehembe látogatók száma például az előző évihez képest 96,5 százalékkal nőtt. Forrás: idea.de

Özönlenek a turisták a Szent Földre

Bethlehem - Jézus születési helye

Jerikóban, az izraeli hivatalos jelentések szerint, 42,3 százalékkal több turista és zarándok érkezett, mint a tavalyi évben. Összesen több mint 1,1 millió utazó kereste fel ezt a két várost az idén.

Az izraeli turizmusért felelős minisztérium ezt annak tudja be, hogy az országban nagyobb lett a biztonság és ezt az ide utazók is érzik.

Karácsony idején egyébként egy nagyobb turista özönre számítanak. Az ökumenikus ENI hírügynökség jelentése szerint a minisztérium úgy véli, hogy év végéig akár 2 millió keresztény látogathat majd el Izraelbe.

A turizmus jót tesz az ország gazdasági növekedésének és egyaránt fontos a zsidók és a palesztinek számára.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben