Ortodox Húsvét – összefoglaló

Oroszországban most először celebrálta Moszkvában a misét Kirill pátriárka. Az istentiszteleten részt vett a miniszterelnök, Putyin és az orosz elnök, Medvegyev is. Jeruzsálemben III. Theofil görög pátriárka tartott misét. A hagyomány szerint a Szent Sír templom helyén volt Jézus sírja, több mint 2000 évvel ezelőtt. Görökországban, Hiosz szigetén rakétaháborúval emlékeztek a Húsvétról: több évtizedes hagyomány már, hogy két szomszédos faluból egymás templomtornyát lövik az éjféli mise alatt. A rakéták valódiak, puskapor van bennük. A sérülések viszont ritkák, mert a két templomot és környéküket dróthálóval védik.

http://www.tv2.hu/Root/Tenyek/Videok/2009-04-19-ortodox_husvet_-_tenyek-riport

I. Bartholomeosz konstantinápolyi patriarcha húsvéti üzenete

Bartholomeosz Isten kegyelméből Konstantinápoly – Új Róma érseke és Egyetemes Patriarcha, az Egyház teljességének kegyelem, béke és irgalom a dicsőségben feltámadt Üdvözítőnktől, Jézus Krisztustól.

Az Úrban szeretett és vágyott testvéreim és gyermekeim, Krisztus feltámadt!

A XIX. században az emberiség a tragikus filozófus szájából komoran meghallotta, hogy „Isten meghalt! Megöltük őt. Mindannyian a gyilkosai vagyunk. Isten halott marad! Mik lehetnek mások ezek a templomok, ha nem Isten sírjai és síremlékei?” (1); néhány évtizeddel később pedig egy másik filozófus szájából hangzott el: „Isten meghalt! Uraim, bejelentem önöknek Isten halálát!” (2).

Az ateista filozófusoknak ezek a bejelentései összezavarták az emberek tudatát. A zűrzavar nem csak az irodalmárok és művészek szívében jutott uralomra, hanem teológiai körökben is, különösen Nyugaton, ahol még „Isten halálának teológiájáról” is beszélni kezdtek.

Természetesen az Egyház soha nem kételkedett abban, hogy Isten meghalt. Ez 33-ban történt a Golgota hegyén Jeruzsálemben, Poncius Pilátus, Júdea római kormányzójának idejében. Rendkívüli szenvedéseknek kitéve, Istent, mint bűnözőt keresztre feszítették, aki péntek kilencedik órájában ezt mondta: „elvégeztetett!”, s ezzel kilehelte lelkét! Ez egy kétségbevonhatatlan történelmi valóság. Isten Egyszülött Fia és Igéje, Jézus Krisztus, az igaz Isten „meghalt mindenkiért” (2Kor. 5, 14)! Mindenünket magára vette: a testet, a lelket, az akaratot, az energiát, a szorongást, a nyugtalanságot, a fájdalmat, a szomorúságot, a bánkódást, az örömöt… - mindent, kivéve a bűnt. Végül pedig magára vette legnagyobb problémánkat is – a halált. Méghozzá a halál legkínzóbb és legmegalázóbb formáját vette magára, vagyis a kereszthalált. Ebben tehát egyetértünk a filozófusokkal. Sőt, egyetértünk azzal is, hogy a templomok – Isten „sírjai”, „síremlékei”! Mégis… Mi azonban „Életet fakasztó halottnak” ismerjük Istent, így éljük meg Őt, és így hódolunk Néki!

Nem sokkal a szörnyűséges péntek után, reggel, még sötétben, „a hét első napján”, vasárnap történt meg az az esemény, amiért megvalósult a megtestesülésen, a szenvedéseken, a kereszten, az alvilágba való leszálláson keresztül Isten üdvterve: a Feltámadás! Ez pedig, vagyis a feltámadás, szintén kétségbevonhatatlan történelmi realitás. Ez a realitás közvetlen és üdvözítő következményekkel járt mindannyiunk számára. Isten Fia feltámadt! Feltámadt Isten Fia, aki egyúttal az Ember Fia is, emberi voltának minden vonásával: a testével, amelyet a Szentséges Istenszülő tisztaságos véréből vett magára, és szent lelkével. Feltámadt halottaiból és „Ádám ősatyát feltámasztotta, mint emberszerető”! Jézus sírja, József „új sírja” örökké üres marad! A halott emlékműve helyett a halál feletti győzelem emlékműve, az élet forrása lett!

Felragyogott nékünk szépségesen a sírból „az igazság Napvilága”, hogy le nem nyugvó világosságot, békét, örömet, ujjongást és örök életet adjon nekünk! Igen, a templomok – Isten „sírjai”! De ezek a sírok üres, fénytől egészen átjárt, „az élet illatával” (2Kor. 2, 16), a húsvét tavaszi illatával eltelt, szép, szeretetre méltó sírok, a dicsőítés mirtuszkoszorúival és a remény kézzel fogható virágaival felékesített, életet adó és életet hordozó sírok! Isten halála visszafordította az alvilág erőit, a halál egyszerű állomássá vált, amely az embert a halálból az életbe vezeti át. A templomok – Isten „sírjai”: Isten szeretetének szélesre kitárt kapui, „Fia nászcsarnokának” szélesre tárt bejárata, aki mint „Vőlegény lépett ki a sírból”; mi pedig, az oda belépő hívők, „a halálnak ünnepeljük halálát, a pokolnak lerontását, és egy új, örök élet kezdetét; és ujjongva magasztaljuk ennek Okát, atyáinknak egyedül áldott és fölöttébb dicsőséges Istenét” (3)

Tehát, micsoda öröm, hogy Isten meghalt. Halála a mi életünk és feltámadásunk lett! Micsoda öröm, hogy oly sok „síremléke” létezik a világban, oly sok szentegyház, ahová szabadon betérhet az elkínzott, elfáradt és vigasztalan ember, ahol megszabadulhat a fájdalom és a küzdelem, a félelem és az aggodalom terhétől, és „megmenekülhet” a haláltól! Öröm, hogy léteznek a keresztre feszített, meghalt, feltámadott és örökké élő Krisztus templomai, ahol korunknak kétségbeesett, minden bálványa által, az összes szívét elraboló „semmit nem érő istenség”, vagyis közgazdasága, ideológiája, metafizikája által kegyetlenül elárult, a korszak összes „üres megtévesztésével” (Kol. 2, 8) becsapott embere menedéket, vigasztalást és üdvösséget talál.

Az Egyetemes Patriarchátusból, az Anyaegyházból, amely teljes mértékben megéli az Istenember szenvedéseit, fájdalmát, keresztjét és halálát, de egyúttal feltámadását is, Egyházunk minden gyermekének szívbéli húsvéti köszöntésünket és áldásunkat küldjük, és ölelünk benneteket a halottaiból feltámadt, örökké élő és az embert éltető Jézus Krisztus szeretetével, Akit illet a dicsőség, a hatalom, a tisztelet és a hódolat, az Atyával és a Szent Lélekkel együtt mindörökké. Ámin!

+ Bartholomeosz
Konstantinápolyi patriarcha,
aki értetek forrón imádkozik a feltámadt Krisztushoz

2009 Szent Húsvét ünnepén.

--------------------------------

(1) Friedrich Nietzsche

(2) Jean-Paul Sartre

(3) Húsvéti kánon. 7. óda.