Obama nem jár templomba

— Felvéve: , ,
Létrehozás: 2008. november 25., 10:31 Legutolsó módosítás: 2008. november 25., 10:44

Washington - Szakított elődjei gyakorlatával Barack Obama. Míg Bill Clinton és George W. Bush a megválasztásuk utáni első három hétben minden vasárnap a templomban ültek, Obama - aki a kampány során kénytelen volt megtagadni a magát olykor rasszista kijelentésekre kapó lelkipásztorával, Jeremiah Wrighttal - a választás óta eltelt három vasárnapot a templom helyett az edzőteremben töltötte. Forrás: index.hu

Obama nem jár templomba

Barack Obama

Európában ez nem lenne különleges, de az Egyesült Államok európai szemmel már-már fundamentalista vallási állam, a lakosság elsöprő többsége vallja magát hívőnek. Obama, aki gyerekkorában világias nevelést kapott, és chicagói éveiig agnosztikusnak vallotta magát, csak felnőtként, saját bevallása szerint is részben politikai okokból lett keresztény - igaz, ismerősei szerint azóta mélyen hívő.

Obama a nyolcvanas években csatlakozott Jeremiah Wright Szentháromság gyülekezetéhez. Wright szélsőséges figura, hitelvei leginkább a dél-amerikai, baloldali felszabadítási teológiához állnak talán legközelebb, például egyike azon kevés fekete lelkésznek, akik kiállnak a melegek jogai mellett. De hitszónoklatait olykor átfűti a fekete düh, legismertebb beszédében pedig elátkozta Amerikát - ezért kényszerült Obama szakítani vele.

Azaz Obamának, miután szakított a gyermekeit megkeresztelő lelkésszel, pillanatnyilag nincs is gyülekezete. Stábja szerint ezért nem is jár istentiszteletre, hiszen nem akarja semmilyen vallási közösség életét megzavarni azzal, hogy vasárnap megjelenik testőrei gyűrűjében.

Obama a Politico című blog beszámolója szerint már a kampányban is hanyagolta a templomjárást - igaz, a későbbi győzelmét megalapozó, januári dél-karolinai előválasztás előtt rengeteget járt templomba. Hiszen Dél-Karolina az Egyesült Államok egyik legvallásosabb vidéke.

Persze korai lenne képmutatással vádolni a megválasztott elnököt. Stábja szerint Obama és családja már keresi azt a washingtoni gyülekezetet, amit majd hétvégenként látogathatnának.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben