Nők Világimanapja: Kamerumban sok fantázia és energia kell a mindennapi élethez

Ebben az évben március első péntekén a különböző felekezetű keresztény nők együtt imádkoznak: a Nők Világimanapját immáron több mint 150 országban ünneplik meg. Istentiszteletek, áhítatok szolgálnak arra, hogy mások kultúráját megértsük és az összetartozás érzését erősítsük.

Templomokat és gyülekezeti termeket díszítenek fel ilyenkor ünnepélyesen, mindig annak az országnak a jegyében, amelyik a középpontban áll. Idén Kamerunon a sor. A közép-afrikai ország dalait és imádságait választották ki a liturgiához az ottani keresztény asszonyok. „Minden, mi lélegzik, dicsérje az Istent!”

Suzanne Lamndoun Mfossa Kamerun legnagyobb városában Doualaban él. 34 éves és egyedülálló anya. Vállalkozó jogból diplomázott, szeretne ebben a szakmában dolgozni, de kilátásai meglehetősen rosszak. Ám nem tétlenkedik.

„Mindegy mi történik, az embernek tennie kell valamit” – mondja nyugodtan. Hogy megélhetését biztosítsa, szappant készít és azt adja el a piacon.

Kamerun Közép-Afrikában a szegénység és a korrupció országa. Bár ásványkincseik vannak, így olajban gazdagok, mégis sok ember szükséget szenved. Emberek, kultúrák, vallások – Kamerunt kis Afrikának is hívják.

Nehéz időszak áll mögöttük. Vidéken sok asszony próbálja meg eladni a kis kertjében termesztett élelmiszert. Aki azonban a városban él, csak kiskereskedelemmel tud foglalkozni. A kormány adatai szerint a foglalkoztatottak hetven százaléka egy hónapban 40 eurónál kevesebbet keres. A diplomások számára, mint amilyen Mfossa is, különösen kétségbeejtő az elhelyezkedés. Azok az idők elmúltak, amikor állami támogatásra számíthattak, nagy magáncég pedig csak kevés akad.

Patience Lobe, egy építkezési cég vezetője, Douala mellett így panaszkodik: „Miért van szükség jogászokra? A fiatalokat vissza kell küldeni vidékre. Innovatív gazdákra van szükség.” De a katolikus mérnökasszony tudja, hogy ha a lakosság negyven százaléka a szegénységi küszöb alatt él, nehezen lehet mit tenni. A városokban ugyan az utóbbi években némileg csökkent a szegénység, de a vidéki régiókban növekedett.

Mfossa ismeri a várost és a vidéket is. Nagymamájánál falun nőtt fel és még akkor is ott élt, amikor a szülei már Doualába költöztek. Tiniként bátyjához költözött, hogy tovább járhasson iskolába. 16 évesen azonban teherbe esett és félbe kellett szakítania tanulmányait. A tinédzser-terhességek nagy probléma Kamerunban. És a szexuális visszaélések is elterjedtek.

Mfossát szülei Doualába vitték, ahol egy kiskereskedésben kereste meg első fizetését. Nagyanyjától megtanulta, hogyan kell földimogyorót pirítani és így karamell-bonbonokat gyártott. Aztán asztalterítőket, és hajhálókat. Két év kihagyás után esti iskolában fejezte be tanulmányait. Amikor az apja meghalt, ismét neki kellett családja számára megkeresnie a betevő falatot. Halgombócokat árult, hogy gyerekéről és testvéreiről gondoskodjon. Aztán beiratkozott a jogi egyetemre.

Később bútorokat vásárolt kis faházába, ahová még tévét is vett. Összespórolta a tandíjat az egyetemre, de aztán 2007-ben, az élelmiszerárak megemelkedtek és éhezési hullám söpört végig az országon, ami tönkre tette az üzletét. A hús túl drága lett.

Mfossa ereje a végét járta. De nem adta fel. Az evangélikus egyház ifjúsági szervezeténél segítséget kapott. Egy tanfolyamon megtanult szappant főzni. A doualai New Bell nevű központi piacon Mfosse ismert lett, de a termék terjesztéséről nem álmodhat, mert Kamerunt elárasztották az olcsó ipari termékek. Mfossa épp annyit keres, hogy maga és 16 éves lánya számára biztosíthassa a napi megélhetést.