Nem kelt el az eBayen Jézus arca a fürdőszobaajtón

— Felvéve: , , , ,
Létrehozás: 2010. február 18., 09:54 Legutolsó módosítás: 2010. február 18., 09:55

Wichita – Egy amerikai állampolgár azt vette észre, hogy a fürdőszobája ajtaján Jézus arcképe látható, és elhatározta, hogy elárverezi az ajtót, és a bevétel felét a haiti földrengés károsultjainak adományozza – írta az ananova. Az árverés azonban sikertelen lett. Forrás: ananova.com

Rejtély, hogyan jött létre a Jézus-portré a fürdőszobaajtón, de tény, hogy a tulajdonos úgy gondolta, ez a különleges ajtó másoknak sokat érhet majd, ezért árverésre bocsátotta azt az eBayen. 

A hecox névre hallgató Wichitából származó eladó a termékleírásban a következőket közölte:

„Akkor vettem észre az arcot, amikor kijöttem a fürdőből. Lefényképeztem és bár a fényviszonyok nem voltak megfelelőek, látszik, hogy az arc olyan, mint Jézusé.”

Ehhez hasonló tárgyakat kisebb összegekért már sokaknak sikerült eladniuk, ám a fürdőszobaajtóra egyetlen licit sem érkezett. A 99 centes kezdőösszegnél senki sem akart többet adni érte, így a jótékonysági akció csődöt mondott. 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben