Muszlim újságíró került a BBC vallási műsorainak élére

— Felvéve: , , , , ,
Létrehozás: 2009. május 12., 18:14 Legutolsó módosítás: 2009. május 12., 19:06

London – Történetében először muszlim újságírót nevezett ki a BBC vezetősége a brit közmédium vallási műsorainak élére. Az AFP francia hírügynökség szerint Aaqil Ahmed kinevezése további aggodalmakat vált majd ki az anglikán egyház vezetőiből, akik szerint a keresztény nézőket kiszorítják. Forrás: Független Hírügynökség

Muszlim újságíró került a BBC vallási műsorainak élére

Aaqil Ahmed

Aaqil Ahmed a Channel 4 magántévétől megy át a brit köztévébe. Ahmednek nem lesz új a feladat a BBC-nél, hiszen a Channel 4-nál is ő irányította a kereszténységgel és az iszlámmal kapcsolatos műsorokat. Egyik jelentős munkája volt az „Afrika boszorkány-gyerekeinek megmentése” című, később BAFTA-díjas dokumentumfilm elkészítésének megbízása és műsorra tűzése. A film azokról a szegénységben tengődő gyerekekről szól, akiket boszorkánysággal vádolnak és üldöznek Nigériában.

A Canterbury érsek, Rowan Williams, aki egyben a világ anglikánjainak vallási vezetője is, áprilisban állítólag azt közölte a BBC igazgatójával, Mark Thompsonnal, hogy úgy érzi: a keresztényeket partvonalra szorítják a közmédiában. Az érsek szóvivője nem kívánta kommentálni Ahmed hétfői kinevezését.

Manchester érseke viszont megszólalt. Nigel McCulloch azt mondta, hogy az anglikán egyház éberen figyeli a BBC vallási műsorait az új vezető ténykedése alatt is. „Aaqil Ahmed jó ajánlásokkal foglalja el új tisztségét. Egy olyan időszakban, amikor a BBC egyes vallási műsorai bizonyos aggodalmakat váltanak ki, az anglikán egyház dolga, hogy figyelje a vallási és etikai fejleményeket” – - mondta Manchester érseke a Guardian című napilapnak.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben