Milliókért, luxuslakásból hirdeti az igét egy amerikai pap

— Felvéve: , , , , , ,
Létrehozás: 2009. április 27., 11:25 Legutolsó módosítás: 2009. április 27., 11:28

New York – Rettenetesen felháborodtak a manhattani Riverside templom hívei, ugyanis a napokban tudták meg, hogy az új lelkészük éves összjövedelme 600 ezer dollár lesz. Forrás: Newyorkcity.hu

Milliókért, luxuslakásból hirdeti az igét egy amerikai pap

Brad Braxton

Új papot kellett keresniük a Harlem's Riverside templom illetékeseinek, és a választásuk Brad Braxtonra esett. A lelkésznek, úgy tűnik, igencsak megéri New York-ba költöznie, hiszen a tanács jóváhagyta az évi 250 ezer dolláros (55,8 millió forintos) fizetését, illetve az engedékeny csapat ezen felül megítélte a nyugdíj- és életbiztosítási, a lakhatási és az utazási költségek fedezését is. A fiatal pap összjövedelme így eléri az évi 600 ezer dollárt (134 millió forintot).

Brad Braxtont és családját tehát egy teljes munkaidőben dolgozó, bejárónővel "ellátott" luxus penthouse várja, gyermekeit pedig magániskola. Az egyház állná azt is, ha a famíliának vagy a családfőnek kedve támadna egy kis utazgatásra, vagy egy tanfolyamra a "szakmai fejlődés" érdekében.

A lelkész gondoskodott arról, nehogy túldolgozza magát, ezért rögtön fel meg is kutatta "helyettesét", aki szintén nem panaszkodhat a leendő jövedelmét illetően, hiszen évi 300 ezer dollárt (67 millió forintot) vihet majd haza szolgálataiért. Plusz jövedelemben nem részesül.  

Brad Braxton tanulmányait az University of Virginián, illetve az angliai Oxford Egyetemen végezte. Több könyv szerzője. Apja szintén baptista lelkész volt.

A 21 emeletes templom hívei a New York Times szerint a manhattani legfelsőbb bírósághoz fordultak, hogy megállítsák Brad Braxtont, aki hivatalosan április 26-án foglalhatná el pozícióját. Ellenzői szerint a leendő pap kompenzációs csomagja túl költséges, különös tekintettel a gazdasági válságra.

Brad Braxton elődje, James Forbes 300 ezer dollárt (67 millió forint) keresett egy esztendő alatt. A hívők állítják: ők semmit sem tudtak a templomukban "osztogatott" magas jövedelmekről.

Csak összehasonlításképpen: az Egyesült Államok elnökének az évi fizetsége 400 ezer dollár (89 millió forint).

A Newyorkcity.hu szerint a Riverside Church Rockefeller adományából épült. A neogótikus templom 74 harangjának köszönhetően a maga formájában a legnagyobb, legkülönlegesebb a világon.
Orgonáját és annak sípjait a világ legnagyobbjának tartják. A karzatain található szobrok gipszből öntött és aranyfüsttel borított alakok. A Krisztus kápolna egy XI. századi francia templom mintájára épült. A harangtorony a látogatók sokaságát vonzza, a lift mellett lépcsőn is megközelíthető a harangtorony teteje, ahol csodálatos manhattani panoráma látható.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben