Meglepetés: Előkerült egy eredeti Luther-levél!
Wittenberg – A nagy reformátor, Luther Márton (1483-1546) egyik 1517-ben írt levelét fedezték fel egy svájci aukciós katalógusban – jelentette a Luther-emlékhelyek Alapítvány szóvivője, Wittenbergben. A levél létezése eddig nem is volt ismert a kutatók számára. Luther-emlékhelyek Alapítvány végül az árverésen megvásárolta a ritkaságot, amelyet május negyedikén láthat majd először a nyilvánosság. Forrás: epd.de, evangelikus.hu
Az 1517. március 28-án kelt levelet az adatok szerint Luther Márton barátjának és rendtársának, Johann vagy Johannes Langnak (kb. 1487-1548) írta. Lang több évig tevékenykedett Wittenbergben professzorként és 1516-tól kolostori elöljáró volt Erfurtban. Mint ismeretes, 1517 október végén szögezte ki Luther téziseit a wittenbergi Vártemplom kapujára.
Úgy tervezik, hogy a most megtalált levelet a Luther-ház Múzeumban állítják majd ki. A május negyedikei kiállítás megnyitójára többek között Sachsen-Anhalt kultuszminiszterét, Jan-Hendrik Olbertzet és a tartomány kultúra alapítványának helyettes főtitkárát, Martin Hoernest várják.
Az alapítvány adatai szerint Luther Mártontól 1517-ből tizenegy eredeti levél maradt fenn. További tizenegy közleményéről kortársai leírásai alapján van tudomásunk.
A búcsúcédulákkal kapcsolatos 95 tézisének nyilvánosságra hozatalával, 1517. október 31-én indította el Luther a reformáció folyamatát. A protestáns keresztények ezt a napot a reformáció emléknapjaként ünneplik.