Már az Olimpiára készülnek az egyházak
London – Mintegy 300 keresztény egyházi vezető gyűlt össze az elmúlt héten a Wembley Stadionban, hogy megbeszéljék, hogyan mobilizálhatják az egyházi erőforrásokat a 2012-es Londoni Olimpiára. Forrás: chritstiantoday.com
Az Olimpia alatt a keresztény szervezetek szeretnék, ha több megtért keresztény ember is evangéliumi lelkülettel támogatná a rendezvényeket.
A korábbi Olimpiákon is tevékenyen részt vettek az egyházi szervezetek, vagy azzal, hogy a sportolók családtagjainak elszállásolásában, rajongóinak útba igazításában segédkeztek, vagy pedig azzal, hogy a versenyek szüneteiben zenés koncertekkel, és evangélizációkat a lelki feltöltődést és erősítést szolgálták. Nem lenne ez másképp 2012-ben Londonban sem.
„2012 az egyházak számára soha nem látott lehetőségeket kínál fel arra, hogy egymással kapcsolatba lépjenek és Krisztus szeretetét minél több emberhez elvigyék” – fogalmazták meg a konferencia végén.
A kezdeményezéshez csatlakozott többek között a Canterbury anglikán érsek és Westminster római-katolikus érseke is.