Korlátozzák a mekkai zarándoklatot
Kairó – Egyiptom tovább korlátozza állampolgárai részvételét a mekkai zarándoklaton az új influenza terjedése miatt – jelentette az egyiptomi sajtó pénteken az egészségügyi minisztérium rendelkezésére hivatkozva. Forrás: MTI
Az év bármelyik szakaszában teljesíthető kis zarándoklatra (umra) már nem fogadnak el új jelentkezéseket. Az idén novemberre eső, éves nagy zarándoklatra (haddzs) pedig csak olyan 26 és 65 év közötti egyiptomiak indulhatnak el a szaúd-arábiai városba, akik nem szenvednek semmilyen krónikus betegségben. Korábban a hatóságok még 12 évben határozták meg az alsó korhatárt, tekintettel a H1N1 vírus veszélyeire.
Az új influenza Egyiptomban 420 embert fertőzött meg. A betegség eddig egy esetben volt halálos kimenetelű: júliusban halt meg egy fiatal nő, aki éppen szaúd-arábiai zarándoklatról tért vissza.