Koreában lesz az Egyházak Ökumenikus Tanácsának tizedik nagygyűlése
Genf – Az Egyházak Ökumenikus Tanácsának küldöttei augusztus 31-én döntöttek arról, hol legyen 2013-ban a tizedik nagygyűlés. A titkos szavazással történt választás a Koreai Köztársaság Busan városára esett. Forrás: oikoumene.org
Az Egyházak Ökumenikus Tanácsának öt tagegyháza is pályázott a nagygyűlés megtartására, ebből három ajánlat az ortodox egyházak, így a szíriai Damaszkusz, a görög Rhodos és az etióp Addis Abeba részéről jött. A végső döntés végül Damaszkusz és Busan között született meg, mert az etiópok kiesése után a rhodosi patriarhátus Damaszkusz javára visszavonta jelölését.
Dr. Jong-Wha Park örült a választásnak és a koreai presbiteriánusok képviseletében elmondta, hogy a nagygyűlés megünneplésekor az egyházaknak lehetőségük lesz a kettéosztott félszigeten arra, hogy a béke és az igazságosság jegyében szót emeljenek.
„Korea egyházai is szétszakítottságban élnek és vágyunk arra, hogy újra egymáshoz tartozzunk” – mondta Park és hangsúlyozta, hogy az észak-koreai egyházakat is meg fogják hívni a gyűlésre.
Dr. Walter Altmann a választási bizottság részéről köszönetet mondott az ortodox egyházaknak azért a vendégszeretetért, amit kimutattak, és megjegyezte, hogy egy következő ülésszakban szívesen rendeznének gyűlést Damaszkuszban.
További információk:
EÖT-tagegyházak Koreában:
http://www.oikoumene.org/?id=4674&L=2
További információk a most lezajlott nagygyűlésről:
http://www.oikoumene.org/cc2009.html
Fotók a genfi értekezletről:
http://www.oikoumene.org/de/events-sections/cc2009/fotos.html








