Kétszázezer dollárt adtak Haitinek

Létrehozás: 2010. február 13., 15:42 Legutolsó módosítás: 2010. február 13., 15:43

Port-au-Prince – Tovább folytatja segélyakcióját az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PCUSA), mely az első volt az USA-ban, amelyik pár nappal a haiti katasztrófa után már jelentős gyűjtésbe kezdett és a honlapján imát tett közzé Haitiért. Forrás: reformatus.hu, pcusa.org

Az amerikai presbiteriánus/református egyház Louisville-ben található Katasztrófasegély Szolgálata 200 000 dollár támogatást juttat a haiti Hospital Sainte Croix-nak (Szent Kereszt Kórháznak) és az azt személyzettel ellátó léoganei nővérképző iskolának. Mindkét intézmény a földrengés epicentrumának a  közelében fekszik, így az épületekben súlyos károk keletkeztek. A károk ellenére a kórház fél órán belül a földrengés után megkezdte küzdelmét a súlyos sérültekért. Tíz elsősegélynyújtó helyet állítottak fel Leogane környékén, ahol az épületeknek 80-90 százaléka dőlt romba. A PCUSA az egyik legnagyobb protestáns közösség Amerikában, több, mint 10 000 gyülekezete van, és 2,2 millió egyháztagja. Erőteljes külmissziói és belmissziói munkát végez a református reformáció szellemi-lelki örököseként.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben