Írásos emlékek Georgiában – Hogyan terjedt a kereszténység?

Ibéria, a későbbi Kartli Királyság fővárosa a Mchetától csupán két kilométerre fekvő Armazi volt, amely az i. sz. első századokban jött létre, és 736-ban, az arab invázióban pusztult el. Helyén a Szent Nino georgiai ortodox kolostor épült 1150 és 1178 között. Armazi romjainak régészeti feltárása 1890-től 1985-ig tartott. A jelenleginél jóval nagyobb kiterjedésű, teraszos építésű, legkülönbözőbb épületegyüttesekkel (királyi palota, fürdők, síremlékek) beépített akropolisz megalapítása az i. e. 4–3. századra esik. A város stratégiai elhelyezkedésére jellemző, hogy a Darjal-szoroson át a Nagy-Kaukázus felé vezető legfontosabb útvonal mentén fekszik, amelyen a szkíták eljutottak az ősi Közel-Keletre. Az Armazi név (Sztrabón, Plinius és Ptolemaiosz szerint Armastica, Harmozica) később Armazcihe (cihe = erőd, fellegvár) néven szerepel, és Armazi, Ibéria pogány panteonjának főistene nevéből származik.

Armazcihe megalapítása a középkori krónikák szerint az i. sz. 2. században történt, és Ibéria, a későbbi Kartli egykori uralkodója, Farnavaz király nevéhez fűződik. I. e. 65-ben Pompeius római generális legyőzte Artag ibériai királyt, és elfoglalta a várost. Pompeius Mtkvari-folyón átívelő hídjának romjai ma is láthatók. Később Vespasianus császár (i. sz. 75-ben) megerősítette Armazit I. Mithridates ibériai király számára. 

Armazi központi szerepet játszott az ősi georgiai kulturális életben és a georgiai írásbeliség kialakulásában. A számtalan kőbe vésett felirat közül a legjelentősebb az a görög–arameus kétnyelvű sírfelirat, amely a 21 évesen elhunyt Serapitának (Szerafita) állít emléket. Armaziszheviben feltárták a pitiahsok temetkezési helyét és kőszarkofágjait, valamint a Zevakh pitiahsot és feleségét ábrázoló érmét is. Giorgi Cereteli professzor 1941-ben fejtette meg az i. sz. 150-re tehető sírfelirat rúnáit. Serapita, Farsman király ifjabbik vezére fekszik a sírban. A sírfelirat említést tesz a rabszolgatartó arisztokrácia képviselőiről, így anyósáról, Agrippáról is, aki Farsman király udvartartásának elöljárója, és magasztalja Serapita jó tetteit, és szépségét. Az armazi felirat a kereszténység előtti georgiai írásbeli emlékek ritka autentikus példája, amely az "armazi írás" néven vált ismertté. Az armazi írást az i. sz. 5. században váltotta fel a georgiai fonetikus írás, a 33 betűből álló ábécé, amelyben minden egyes hangnak külön megfelelője van. Elsőként az aszomthavruli, vagyis a tömörített, iniciáléírás alakult ki az 5–10. században, majd ezt követte a nuszhuri vagy nuszha-hucuri, az egyházi és hivatali sorírás a 7-11. században, végül a mhedruli, a lovagi vagy világi írás a 11–12. században (mhedari = lovag). A legelső fennmaradt aszomthavruli írás a 4. századból származik Palesztinából, egy Betlehemhez közeli georgiai kolostorból. A legkorábbi írásos emlékek közé tartoznak még a bolniszi (492–493) és a dzsvari székesegyház (6. század) feliratai. Az első eredeti georgiai írásos mű 476–483-ból maradt fenn: Jakov Huceszi (Curtaveli, azaz Curtaviból származó) Szent Susanika királynő vértanúsága című műve, amely Varszken, Kartli pitiahsának feleségéről, a georgiai egyház vértanúinak egyikéről szól.

A georgiai írásbeliség kialakulásáról többféle elmélet is létezik. Leonti Mroveli 11. századi történész jegyezte fel azt az ősi hagyományt, amely szerint Farnavaz király érdeme a georgiai írás megalkotása. A nyelvészek többsége, köztük I. Dzsvahisvili az ősi föníciai-óhéber-arameus kultúrkörre vezeti vissza a georgiai írást. Niko Marr világhírű nyelvész arra a következtetésre jutott, hogy a mhedruli a legősibb georgiai írás, s önálló fejlődésen ment keresztül. A kétnyelvű feliratok felfedezése után állapították meg, hogy a feliratok az arameus írás armazi változatát tükrözik, és az aszomthavruli, valamint a nuszhuri máig ismert formája egy még ősibb eredetiből fejlődhetett ki. 

A 13. századi mongol dúlás következtében sok írásos emlék elveszett, de a fennmaradtak is bizonyítják az akkori irodalom gazdagságát és színvonalát. 1170 körül íródott Sota Rusztaveli Párducbőrös lovag című nagy nemzeti eposza, a világi irodalom nyitánya, amely jól tükrözi, hogy az irodalmi nyelv ekkor már sokkal közelebb állt a beszélt nyelvhez.

A georgiai irodalmi nyelv alapjául két kelet-georgiai nyelvjárás, a kartli és a kaheti nyelvjárás szolgált. Mindenekelőtt Ilia Csavcsavadze és Akaki Cereteli költők nevéhez fűződik a nyelvújítás korszaka (1860). A georgiai nyelv kiállta az idők próbáját, a georgiaiak pedig mindenfajta eloroszosítási törekvéssel szemben megvédték anyanyelvüket, az orosz nyelv soha nem lett az ország hivatalos nyelve. Anyanyelvükként az ország határain belül több mint ötmillióan, Törökországban mintegy egymillióan beszélik. Ezenkívül Iránban (Iszfahán környékén), Észak-Azerbajdzsánban, és persze a világ minden részén, ahol georgiaiak élnek.