Hitler meg akarta szerezni a torinói leplet
Torinó – A Krisztus halotti lepleként számon tartott torinói leplet valójában Hitler elől menekítették 1939-ben a campaniai Montevergine bencés apátságba, ahonnan csak 1946-ban szállították Torinóba – mondta az apátság könyvtárosa egy olasz lapnak adott interjújában. Forrás: Magyar Kurír
Andrea Cardin atya elmondta: Hitler szinte megszállottja volt az ereklyének, ezért a Vatikán és a Savoy-uralkodóház attól tartott, hogy megpróbálja elrabolni. „A szent leplet a Vatikán és a Savoy-ház kifejezett parancsára titokban szállították a campaniai szentélybe. A hivatalos indok az volt, hogy Torino esetleges bombázása elől menekítik, valójában azonban Hitler elől akarták elrejteni, aki kétségkívül megszállottan érdeklődött iránta. Amikor 1938-ban Olaszországba látogatott, magas rangú náci beosztottjai furcsa kérdéseket tettek fel és kitartóan kérdezősködtek felőle" – idézi a könyvtárost a Telegraph című internetes lap.
A bencés szerzetes hozzátette: Olaszország hadba lépése után az országba érkező német katonák kis híján rábukkantak a lepelre. „Amikor 1943-ban a német csapatok átkutatták a monteverginei templomot, a szerzetesek úgy tettek, mintha áhítatosan imádkoznának az oltár előtt, amelyben elrejtették. Egyedül ennek köszönhető, hogy nem találták meg."
A leplet 1946-ban II. Umberto, az utolsó olasz király parancsára szállították vissza Torinóba. Tulajdonjoga, amely korábban a királyi házat illette, a monarchia megszűntével a Szentszékre szállt.