Hamisítványok lehetnek a baszk ereklyék?

Létrehozás: 2008. november 27., 12:16 Legutolsó módosítás: 2008. november 27., 12:17

Nanclares - Megtalálásukkor régészeti szenzációként tálalták a Veleia római városának romjai között fellelt 3. századi cserepeket, amelyek egyikén a legrégibb keresztre feszített Krisztus-ábrázolást is azonosították, míg mások alapján az derült ki, hogy a baszkok nyelve az ismertnél is régebbi lehet. Most azonban kiderült, hogy a hangzatos elméletek csupán szánalmasan gyenge hamisítványokra épültek. Forrás: The Guardian / mult-kor.hu

Hamisítványok lehetnek a baszk ereklyék?

Az ásatás

A Spanyolország északi részén, Nanclares-nál előkerült harmadik századi cserépedényekre vésett képek, szimbólumok és szavak azt bizonyították a baszkok számára, hogy egyedülálló nyelvük (az euskara) a korábban gondoltnál is régebbi lehet. Az ásatás vezetője, Eliseo Gil másfél évvel ezelőtt még azt állította, hogy Veleia városa egyenesen Rómával és Pompejivel vetélkedhet. A nacionalisták számára mindez újabb muníciót jelentett a tökéletes autonómia, és hosszú távon a függetlenség követeléséhez is.

Egy szakértői bizottság azonban most lelohasztotta a kedélyeket: szerintük ugyanis a leletek hamisítványok. Martín Almagro, a prehisztorikus történelem professzora szerint „vagy egy viccel, vagy hamisítványokkal állunk szemben”, és képtelenség, hogy valamit ilyen sokáig komolyan vettek. A kutatók ezért most komoly erőkkel keresik azokat a hamisítókat, akik feliratokkal díszítették a harmadik századi cserépedényeket. Ez utóbbi persze jó hír: legalább azok eredetiek. Az viszont még nem világos, hogy a hamisítványok az ásatáskor kerültek elő, vagy csak a laborba szállításkor csempészték őket a többi közé.

Ez viszont komoly botrányokat okozhat: a Kálvária, és keresztre feszítés ábrázolása az egyik edényen a történet legkorábbi ismert vizuális megjelenítése, míg az euskera szavak 700 évvel datálták korábbra a baszkok ősi nyelvét.

A hamis darabokat sajnos megtalálni sem volt nehéz: azokhoz ugyanis modern, akár nagyáruházakban is használható ragasztót használtak. A leleteket talált, korábban ismeretlen istenek neveit egy számítógépes adatbázison átfuttatva kiderült, hogy 19. századi személynevek, sőt volt, ahol még Descartes nevét is hieroglifákkal írták az edényekre.

A szakértőknek így utólag az is világos, hogy már abban a pillanatban gyanakodni kellett volna, amikor az egyik edényen Nofertiti királynő nevét is megtalálták, akinek a létezésére először csak a 19. században találtak írásos nyomokat. A Kálvária-részen pedig az fedte fel a hamisságot, hogy ott megjelenik a RIP (nyugodjon békében) felirat is, ami arra utal, mintha Krisztus meghalt volna, és nem támadott volna fel.

A bejelentés hatalmas pofon a helyi, és országos kormányzatnak, hiszen a feltárások több százezer euróba kerültek, így a jelenleg is folyó kutatásokat a bejelentés hírére azonnal leállították. A The Guardian telefonon nem tudta elérni a régészeket sem, akik azonban arról meg vannak győződve, hogy a leletek egy része valódi lehet.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben