Folyamatosan újul meg és erősödik a katolikus egyház Kárpátalján

— Felvéve: , ,
Létrehozás: 2010. június 28., 10:06 Legutolsó módosítás: 2010. június 28., 10:07

Kurzakov Elek, a kárpátaljai Nagyszőlős görögkatolikus káplánja a Vatikáni Rádiónak számolt be a pápával való találkozás élményéről, valamint a helyi egyház helyzetéről, a kihívásokról, az ifjúságpasztorációról és az anyaországgal ápolt kapcsolatokról. Forrás: Magyar Kurír

„Hétfőn délután érkeztünk Rómába, hogy találkozzunk a Szentatyával. A pápának már csak a hallgatása és a jelenléte is lélekemelő volt. Megéltük azt is, hogy valóban világegyház vagyunk, és Róma által vagyunk egyek" - mondta a stúdió vendége, akit társaival együtt szokásos szerdai audienciáján fogadott a Szentatya.

A káplán a kárpátaljai egyház helyzetéről elmondta: a római katolikus egyházmegye az előző 15 évben alakult meg Majnek Antal apostoli adminisztrátor, a mai püspök vezetésével. A görögkatolikus egyházmegye görög katolikus papjainak száma háromszáz, ebből ötvenen-hatvanan nyugdíjasok. Az egyházmegyében van magyar diákotthon és líceum is.

A rendszerváltás után az egyház fellélegzett, a probléma a nyugat beszivárgó kellemetlen szelleme, ami még persze nem ért el minket teljesen, a világias gondolkodás, hogy egyre kevésbé érzik magukénak az egyházat, a Szentatyát - fejtette ki Kurzakov Elek. - Kezd hiányozni a keresztény közösség egyházias tudata. Persze ez még nem érezhető teljes mértékben Kárpátalján, de azért egyre inkább befurakodik.

Még nem teljesen ébredtünk fel a rendszerváltás után, még egyfajta régi stílusban élünk. A papképzésben például többet kellene foglalkozni azzal, hogy hogyan tudjuk megszólítani a társadalom különböző csoportjait - jegyezte meg a káplán. Hozzátette: ő misézik ószlávul, ukránul és magyarul is.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben