Felvidéki esperesből püspöki helynök: magyar a szlovák egyház vezetésében
Érsekújvár – A felvidéki Érsekújváron vasárnap iktatták be hivatalába a Nyitrai Egyházmegye magyar anyanyelvű híveinek lelki gondozásáért felelős új püspöki helynököt. Forrás: nyugathir.hu
Durco Zoltán (képünkön) esperes kinevezése annak az eredménye, hogy a Magyar Koalíció Pártja a közelmúltban 25 ezer aláírást összegyűjtve kezdeményezte: a szlovákiai 300 ezres lélekszámú magyar katolikus közösségnek is legyenek teljes jogkörrel ellátott egyházi vezetői. Durco Zoltánt az érsekújvári katolikus nagytemplomban Viliam Judák, a Nyitrai Egyházmegye püspöke iktatta be hivatalába. Az új püspöki helynök szerint a magyar hívők ma is kifogásolják, hogy 2008-ban észak-déli irányban felszabdalták az addig egy tömbben élő felvidéki katolikus közösséget. Ezáltal több olyan egyházmegyébe is kerültek magyar nemzetiségű hívek, ahol addig nem voltak, s lélekszámuk igen csekély. A Nyitrai Egyházmegye 200 plébániája közül 52 területén élnek magyar nemzetiségű és anyanyelvű hívek, akiknek Durco Zoltán szerint fontos, hogyha már a hivatalokban nem használhatják, legalább a templomaikban magyar anyanyelven imádkozhassanak.
Durco Zoltán püspöki helynök, Nyitrai Egyházmegye
„Ránk nem vonatkozik ez a nyelvtörvény, ennek a használata, tehát a mi lelkipásztori tevékenységünkben valóban tudjuk teljes mértékben a nép nyelvén ellátni a híveinket, és szolgálni őket. De gondolom, hogy abból a szempontból, hogy lelkipásztornak nagy a felelőssége, a segítséget nagyon fogják igényelni a hívek, és igen nagy szükség lesz, hogy tartsuk bennük a lelket, hogy ne keseredjenek el.”