Felújítják Bernini híres oszlopsorát a Vatikánban
Nagyszabású felújítási munkálatokat terveznek a Vatikánban. A Szent Péter-bazilika homlokzatának 2000-ben történt restaurálását követően a következő négy évben a Szent Péter teret körülölelő Bernini-oszlopsort kívánják felújítani. Forrás: Magyar Kurír
A restaurálási terv részleteit Renato Boccardo püspök, a vatikáni Kormányzóság főtitkára június 11-én hozza nyilvánosságra Milánóban. A felújítást a Fratelli Navarra nevű olasz vállalat végzi a Vatikáni Múzeumok szakembereinek vezetésével. A tervek szerint Bernini híres oszlopcsarnoka négy év múlva új pompában várja a látogatókat.
Antonio Paolucci, a Vatikáni Múzeumok igazgatója a L'Osservatore Romano számára adott nyilatkozatában a Szent Péter tér kialakításának történetéről beszélt: a Nápolyból származó barokk építész és szobrász, Giovanni Lorenzo Bernini (1598–1680) által készített terveket VII. Sándor pápa 1657-ben hagyta jóvá. Paolucci szavai szerint a pápának mint megbízónak egyértelmű elképzelései voltak: fedett körfolyosót akart, mely összeköti a bazilikát a várossal, s egyben reprezentatív teret biztosít a sok embert vonzó nyilvános szertartások – mint az úrnapi körmenet – számára. VII. Sándor pápa szándéka szerint a korábban beépítetlen téren elkészítendő műnek az Egyház egyetemességét kell érzékeltetnie a látogató számára.
A megbízó és a – Paolucci megfogalmazásával élve – lángelme építőmester között született megegyezés alapján a Szent Péter tér kialakítására 1656 és 1667 között került sor. A templom homlokzata felé ívelő két-két oszlopsor, ellipszist formáló 284 dór oszlop öleli körül a teret. Bernini négy fedett sorba rendezte a 15 méteres oszlopokat, melyeket 140 – szenteket, hitvallókat, rendapalítókat, egyháztanítókat ábrázoló – szobor szegélyez, a kereszténység diadalát és az egyház közösségét érzékeltetve.