Felállították a fenyőfát a Szent Péter téren

Létrehozás: 2010. december 06., 13:49 Legutolsó módosítás: 2010. december 06., 13:51

Az idén Észak-Olaszországból, Trentino-Alto Adige tartomány Luson városából érkezett a fenyőfa a Vatikánba, amelyet a hagyományoknak megfelelően a Szent Péter téren díszítenek majd fel. Forrás: Magyar Kurír

Egy kivágásra szánt 26 méter magas és 93 éves vörösfenyőről van szó, amely az erdei erőforrások helyes felhasználásával garantált erdő részét képezte. A fát az ünnepek után szociális célokra használják majd fel: rendszerint különböző szervezeteknek vagy közösségnek adományozzák, hogy megmunkálása után jótékonysági célokat szolgáljon.

A fenyőfát december 3-án reggel állították fel a Szent Péter téren a készülőben lévő Betlehem mellett. Hivatalosan december 17-én adja át Giovanni Lajolo bíboros, a Vatikáni Kormányzóság elnöke.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben