Federico Lombardi a katolikus egyház megújulásáról nyilatkozott

Létrehozás: 2009. június 16., 08:52 Legutolsó módosítás: 2009. június 16., 08:54

Róma – „A papok éve nemcsak a papoknak, hanem mindenkinek fontos" – mondta a június 19-én kezdődő ünnepi évre utalva Federico Lombardi SJ, a vatikáni sajtóiroda vezetője, aki szerint a papok évét megnyitó pénteki nap a papok megszentelődésének, s így az Egyház megújulásának kezdete lesz. Forrás: Magyar Kurír

Lombardi e heti jegyzetében XVI. Benedek pápa szavait idézte, aki azzal szokta átadni a rózsafüzért a papoknak egy-egy látogatás végén, hogy „még a papoknak sem szabad megfeledkezniük az imádságról!" „Ez jutott eszembe, amikor a pápa meghirdette a papok évét, amely egybeesik Vianney Szent János halálának 150. évfordulójával. Az arsi plébános lelkisége és buzgalma ragyogó példa a papok számára, különösen a lelkipásztorkodásban" – mondta a szóvivő, majd hozzátette: a pápa azonban óva inti a papokat attól, hogy munkájuk vagy gondjaik közepette elhanyagolják az imádságot: „Mindig erős a kísértés, hogy felszínesen elhadarjuk az imádságot, engedve, hogy egészen lekössenek elfoglaltságaink és emberi gondjaink." Az arsi plébános szerint „egyesek mintha azt mondanák a Jóistennek: 'Csak két szót szeretnék mondani; gyorsan elmondom, s már itt sem vagyok.'"

„Ha az Istennel való egység problémájával minden keresztény szembesül, még élesebben vetődik fel ez a papok esetében, akik egyre kevesebben, de mindenképpen túl kevesen vannak a feléjük irányuló igényekhez képest. Természetesen minden pap elsősorban maga felelős a saját megszentelődéséért, de az a hívő közösséget is nagyban érinti. Egy-két méltatlan pap példája súlyosan csorbíthatja az Egyház szavahihetőségét; másrészt viszont a közösség lelki együttérzése hatalmas támaszt jelent a papnak mind a lelki életben, mind az apostolkodásban. A papok éve tehát nemcsak a papoknak, hanem mindenkinek fontos" – idézi Federico Lombardit a Zenit.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben