Egykori titkosügynöknek fizetett az előző pozsonyi érsek?

Létrehozás: 2009. május 27., 08:35 Legutolsó módosítás: 2009. május 27., 08:45

Pozsony – Állítólag már a szlovákiai és vatikáni egyházi illetékesek is vizsgálatot indítottak, hogy valóban félmilliárd koronát utalt-e át 1998-ban Ján Sokol előző pozsony-nagyszombati érsek a csehszlovák pártállami titkosszolgálat (ŠtB) egyik volt ügynökének számlájára. Forrás: Független Hírügynökség

Erről az egyik legrangosabb szlovák hetilap, a. týždeň ((tízsgyeny)) számol be legfrissebb számában.

A lap szerint Štefan Náhlik ((styefan náhlik)) volt ügynök öt tételben kapta meg a pénzt, Sokol egyszerre mindig százmillió körüli összeget küldött. Állítólag egyházi ingatlanok értékesítéséből származott a tetemes összeg, amelyet az egyház bevételeként kellett volna elkönyvelni, ám ez nem történt meg. A pénz tisztázatlan körülmények között az érsek saját számlájára került. Az eladott ingatlanok közt van például az a telek is, amelyen ma az egyik legnagyobb pozsonyi bevásárlóközpont áll.

A hetilap szerint egy évtizeddel ezelőtt már indult rendőrségi eljárás az ügyben, ám tisztázatlan módon abbamaradt.

További kérdések is felmerülnek az üggyel kapcsolatban. Például az, hogy Sokol miért utalta át a pénzt a volt ügynöknek. Nem kizárt, hogy az egyházi ügyekkel foglalkozó titkosszolgálati munkatárs valamivel zarolta a pozsony-nagyszombati érseket, de - írja a. týždeň - akár közös céljaik is lehettek. A hetilap közös nevezőket talált a két ember múltjában. Náhlik például akkor volt az egyik pozsonyi templomban ministráns, amikor Sokol ott volt pap.

A szlovákiai magyarok körében hangsúlyos szlováksága miatt egyházi vezetőként nem éppen kedvelt Sokol körül a közelmúltban más botrányok is akadtak. például 2006. december 27-én a TA3 hírtelevíziónak adott nyilatkozatában a második világháború alatti nácibarát szlovák bábállamot és annak legfőbb vezetőjét, Jozef Tisót (ejtsd: tiszo) méltatta. Azt mondta, akkor jólét volt az országban. Kijelentései ellen határozottan tiltakozott a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége és több roma szervezet, valamint Robert Fico miniszterelnök is kinyilvánította, hogy a korabeli Szlovák Köztársaság egyértelműen fasiszta állam volt.

Sokol kijelentései kapcsán később újra előtérbe került az állítólagos ügynökmúltja is. Ő maga tagadta a vádakat. Egy egyháztörténész szerint igaz, hogy 1989-ben ügynökké minősítették át, ám akkor a titkosszolgálat már valószínűnek tartotta a rendszerváltást, s éppen azért tett így, hogy kompromittálja a szlovák katolikus egyházi vezetőt.

Sokolt idén áprilisban mentette fel tisztségéből XVI. Benedek pápa, mert az érsek elérte 75. életévét. Helyére Róbert Bezákot, a redemptorista rend volt szlovákiai tartományfőnökét nevezték ki. Az új érsek az Új Szó napilapnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy öt éven belül megtanul magyarul.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben