Brüsszel napirendre vette az iráni keresztényüldözést
Keresztény érdekvédelmi szervezet és egy iráni keresztény vezető kéri az Európai Parlament segítségét az Iszlám Köztársaságban elnyomott vallási csoportok jogaiért való küzdelemben. A jogvédők szerint Irán ugyan aláírta a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát, de nem tartja be annak rendelkezéseit. Forrás: atv.hu / CNL-NEWS
Andrew Johnston, a Christian Solidarity Worldwide (Nemzetközi Keresztény Szolidaritás) mozgalom elnöke, és Manszúr Bordzsi, egy Londonban működő iráni keresztény közösség vezető lelkésze az Európai Parlament ülésén közölték a képviselőkkel és jelen lévő iráni küldöttekkel, hogy kritikus az evangéliumi keresztény gyülekezetek helyzete az Iszlám Köztársaságban – számolt be a CNL-NEWS orosz nyelvű hírügynökség. A parlamenti ülésen a német Barbara Lochbihler képviselő elnökölt, aki egyben Irán és az Európai Parlament kapcsolatért felelős Uniós tisztviselő. A német elnök korábban is többször felszólalt már azoknak az iráni embereknek a védelmében, akiket a közeljövőben ki akarnak végezni az Iszlám Köztársaságban.
Több száz keresztény börtönben a hite miatt
Az értekezlet folyamán Bordzsi lelkész említést tett 26 keresztényről, akiket az iráni kormány a keresztény vezető szerint – hitük felvállalásáért – borzalmas körülmények között tart fogva. A lelkész szerint a fent említett személyek csak kis hányadát jelentik annak a 202 kereszténynek, akikről tudják, hogy tavaly júniusban letartóztatták és azóta is fogva tartják Iránban.
„Hamis, rendellenes, korrupt szekta"
Teherán polgármestere, Morteza Tamadon január 4-én így nyilatkozott: „a keresztényekre mért utolsó ütés elkerülhetetlen lesz”; valamint „hamis, rendellenes, korrupt szektának” nevezte a keresztény közösségeket. A felekezetek elleni támadások ellentmondanak a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának, amely garantálja a vallásszabadságot, és amelyet Irán is aláírt.
Európa segítségét kérik
A Christian Solidarity Worldwide mozgalom kérvényt nyújtott be az Európai Parlamentnek: egy Iránnak szánt felszólítás jóváhagyását kérelmezik, az egyenlőség kérdésének az alapos kivizsgálását, valamint megkérdőjelezik Irán, a keresztény hitre áttért emberekkel szembeni magatartásának a legitimitását.
A keresztény mozgalom elnöke, Johnston megígérte: „a térség egyik legnagyobb problémája ellen – együttműködve olyan partnerekkel, mint az iráni gyülekezetek – szervezetünk továbbra is küzdeni fog, valamint ezentúl is védelmezni fogja a keresztények és más felekezethez tartozó emberek jogait”.