Bezárták a clevelandi magyar templomot

Létrehozás: 2010. július 01., 08:30 Legutolsó módosítás: 2010. július 01., 08:40

Cleveland – A 106 éves Szent Imre templom az utolsó annak az 50 templomnak a sorában, amelyet Richard Lennon clevelandi püspök nyolc ohiói megyére kiterjedő egyházmegyéjében a racionalizálás jegyében bezáratott. 2000 helyett már csak 600 fős a helyi magyar közösség. Forrás: MTI, evangelikus.hu

A püspök a látogatottság csökkenésével, paphiánnyal és pénzügyi gondokkal indokolta döntését; sok templom működtetése állítólag ráfizetéses volt. A Szent Imre templom bezárásáról arra hivatkozva hoztak döntést, hogy legalább 2000 lélek szükséges egy templom eltartásához és a magyar közösségnek csak 600 tagja van.

A magyarok – akik 15 hónapja folyamatosan tiltakoztak a döntés miatt – viszont azt állítják, hogy el tudják tartani, és a templom nemcsak a hitéletben, hanem a közösségi életben is fontos szerepet tölt be. A hívek nagy tüntetést szerveztek szerdára az utolsó délutáni mise után.

Az előző magyar kormány egyébként közbenjárt a clevelandi magyar templom megmentése érdekében. Budapest levélben kérte a Szentszéktől, hogy ne zárják be; a Bajnai-kormány decemberben fordult a római katolikus egyház vezetéséhez, személy szerint a Vatikán „miniszterelnöki" rangú államtitkárához, Tarcisio Bertone bíboroshoz az ügyben.

A magyarok – akik 15 hónapja folyamatosan tiltakoztak a döntés miatt – viszont azt állítják, hogy el tudják tartani, és a templom nemcsak a hitéletben, hanem a közösségi életben is fontos szerepet tölt be. A hívek nagy tüntetést szerveztek szerdára az utolsó délutáni mise után.

Az előző magyar kormány egyébként közbenjárt a clevelandi magyar templom megmentése érdekében. Budapest levélben kérte a Szentszéktől, hogy ne zárják be; a Bajnai-kormány decemberben fordult a római katolikus egyház vezetéséhez, személy szerint a Vatikán „miniszterelnöki" rangú államtitkárához, Tarcisio Bertone bíboroshoz az ügyben.

A Los Angeles Times rámutatott: a római katolikus egyháznak az egész országban gondokat okoz a korosodó templomok fenntartása, a hívek száma csökken és az egyházat övező szexbotrányok is súlyosbítják a pénzügyi gondokat (az egyház 2 milliárd dollár kártérítést fizetett a papi erőszakoskodások áldozatainak az Egyesült Államokban 1992 óta). Bostonban szintén több tucat templomot zártak be az utóbbi években.

Az újság szerint az Ohio állambeli Clevelandben évek óta tartó folyamat, hogy a városlakók kiköltöznek az elővárosokba; a katolikus templomok válsága a belváros lassú hanyatlását tükrözi. Az öreg templomokat kelet-európai bevándorlók építették; az 1900-as évek elején gyakran maguk a hívek emelték az épületeket.

A templomok akkoriban társadalmi központként szolgáltak a közösségekben, ma már azonban ez nem így van, főleg az olyan öregebb templomok esetében, amelyeket időnként alig ötvenen látogatnak a vasárnapi miséken. Egy magyar hívő, Ildiko Korossy – aki 45 éve a Szent Imre templomban kötött házasságot – a lapnak elmondta: a templom jó állapotban van és elegendő hívővel rendelkezik. „Nem vagyunk pénzszűkében, a templomunk történetében soha nem kértünk kölcsön pénzt más egyházkerülettől” – mondta.

A Szent Imrén kívül korábban már egy másik magyar templomot is bezártak, így csak egyetlen templom marad a clevelandi magyar közösség számára; a püspök szerint ez is elég. Szóvivője azt mondta, hogy a három magyar egyházkerület egybeolvasztása 1200 családot érint, és még ez is elmarad a 2500-as átlagtól a városban.

A templombezárások főleg etnikai közösségeket, a magyarokon kívül például lengyeleket és szlovéneket érintenek, akik szerint igazságtalanul bánnak velük. Richard Lennon – aki általában rendőri kísérettel érkezik a misékre – 2006-ban lett clevelandi püspök, miután felügyelte a bostoni templomok bezárását; sokan olyan kívülállónak tekintik, akit csak azért küldtek a városba, hogy bezárassa a templomokat.

A bezárt templomok sorsa bizonytalan. Az akroni Szent Hedvig templomot például egy drogrehabilitációs szervezet vásárolta meg 399 ezer dollárért. Jelenleg további huszonegy templomot kínálnak eladásra, összesen mintegy 10 millió dollárért. A Szent Imre templom ügyében a hívek a Vatikán döntésére várnak, amíg ez nem születik meg, nem adhatják el az épületet. Az egyházbezárások előtt a clevelandi egyházmegyében 224 templom szolgált ki 766 ezer katolikus hívőt, közülük mára 174 maradt.

Az evangelikus.hu értesülései szerint június 30-án végül bezárták az épületet. A hívek délután három órára demonstrációt szerveztek az épület elé, de a hivatalos szerveket ez nem hatotta meg.

További részletek a templom honlapján olvashatóak. Bár a templomot bezárták, a gyülekezet honlapja azonban tovább működik:

http://www.stemeric.com/

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben