Berlin: újabb mecsetet próbáltak felgyújtani

— Felvéve: , , ,
Létrehozás: 2011. január 18., 11:50 Legutolsó módosítás: 2011. január 18., 12:01

Belin – Berlinben tavaly június óta már hét esetben próbáltak meg ismeretlenek mecseteket felgyújtani. A legutóbbi esetre a múlt héten került sor a berlini Wilmersdorf városnegyedben. A rendőrség egyelőre tanácstalan a nyomozásban, bizonyítékokat mindeddig nem találtak, de a rasszista indítékból elkövetett támadás sem kizárt. Forrás: kitekinto.hu

A berlini Wilmersdorf városrészben található Ahmadiyya közösség mecsete az egyik legrégebbi mecset Németországban. Még az 1920-as években épült, és túlélte a második világháborút is, az épület maga műemlékvédelem alatt áll. Az elmúlt héten ismeretlenek mégis megpróbálták felgyűjtani a történelmi időket megélt épületet.

A mecset imámjának házában lakó svéd vendégdiák, a 27 éves Yasir Aziz nem sokkal éjjel kettő előtt zajokat hallott szobájában, így kinézett az ablakán, és akkor látta meg a lángokban álló épületet. A helyszínre érkező rendőrségnek sikerült a tüzet eloltania mielőtt valami még rosszabb történhetett volna. „Mindannyiunkra sokkolóan hatottak az események" – nyilatkozta Aziz a német Tageszeitungnak. A rendőrség a helyszíni vizsgálatok során egy „újságcikkekből összeragasztott kollázst" talált, amelynek a tartalmáról azonban a hatóságok a nyomozás érdekében nem kívántak nyilatkozni.

Az Ahmadiyya közösség helyi tagjainak létszáma az utóbbi időkben erősen megfogyatkozott. A körülbelül kétszázra tehető berlini közösségnek az Amadiyya hitközösség 2008-ban a berlini Pankow városrészben egy új mecsetet épített. A közösség, sokak megítélése szerint szélsőséges Korán értelmezései miatt elég népszerűtlen volt már az építkezés is. 

Berlinben azonban az utóbbi időkben nem ez volt az első gyújtogatásos eset.  Az előző év júniusa óta eddig már hat esetben próbáltak meg ismeretlenek berlini mecseteket felgyújtani. A nyomozóknak azonban még egyik esetben sem sikerült konkrét bizonyítékra vagy nyomravezető jelre találniuk. A gyújtogatás mögött a szélsőjobboldali rasszista indok sem kizárt, de a nyomozáson dolgozó biztonsági szakemberek szerint „teljesen bizonytalan, hogy mi áll a támadások hátterében”.

Berlin bel- és biztonsági ügyeiért felelős szenátora, a szociáldemokrata (SPD) Erhart Körting hétfőn a Tagesspiegelnek adott interjúban szolidaritásáról biztosította az összes berlini muszlimot, és nagyobb toleranciára szólította fel az olvasókat. „A berlini vallási sokszínűség túléléséhez a vallások közötti összetartozást kell erősíteni” – fűzte hozzá nyilatkozatához a szenátor.  Még hetekkel ezelőtt a jelenlegi berlini szociáldemokrata (SPD) polgármester, Klaus Wowereit is határozottan elítélte a támadásokat. „Remélem, hogy a rendőrség minél hamarabb elkapja a tetteseket, és ezzel a támadássorozat befejeződik” – nyilatkozta a polgármester.

A zöldek (die Grünen) berlini képviselőtestületi küldötte, Renate Künast is elítélte a támadást. „Ez az alantas kísérlet olyan alapelvek ellen irányuló támadás, mint a vallás- és lelkiismereti szabadság, amelyeket minden áron meg kell védenünk – nyilatkozta Künast a Berliner Morgenpost nevű német újságnak. Nem csak a politikusok, de a civilek is aktivizálódtak a sorozatos gyújtogatásokat követően. „Állítsuk meg az ellenséges gyújtogatókat” mottóval kedden a politikai szélsőjobb ellen küzdő szervezetek a berlini Breitscheidplatzon tüntetést szerveztek.

Sokáig vonzó példának számított a berlini multikulturális közeg, de a sokszínűséget mostanában egyre többször támadják a politikai fronton. Európában egyre gyakrabban fogadnak el iszlámellenesnek minősített törvénykezést, és a közhangulat is könnyen az arab bevándorlók ellen fordítható. Ennek egyik oka az, hogy a köztudatban a terrorizmus jelensége összefonódott az arabokkal, ami még inkább bonyolítja a kulturális sokszínűség túlélési lehetőségeit. Az emberek félelmei pedig közvetlenül is hatnak a politikai életre, ezért lehetünk szemtanúi a szélsőjobb oldali pártok megerősödésének,  és az egyre több muszlimellenesnek minősített szabályozásának.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben