Beiktatták az új protestáns katonai esperest

Létrehozás: 2010. október 07., 15:33 Legutolsó módosítás: 2010. október 07., 15:38

Berlin – Október 6-án ünnepi istentiszteletn iktatták be hivatalába Berlinben Matthias Heimert, az új német protestáns tábori esperest. Ezzel egyidejűleg pedig elbúcsúztatták elődjét Peter Brandtot is, aki nyugdíjba vonul. Forrás: epd.de, evangelikus.hu

Heimert augusztus elsején nevezte ki a német szövetségi elnök, Christian. A katonai esperes a Bundeswehr Protestáns Egyházi Hivatalát vezeti Berlinben és kereken 100 katonai lelkész tartozik a felügyelete alá. A katonai püspökkel, Martin Dutzmann-nal együtt felelnek a szolgálatot teljesítő katonák lelkigondozásáért is.

Heimer a nyolcadik esperes ebben a hivatalban a szövetségi katonaságnál. Az 53 éves teológus 12 éve végez katonai lelkigondozói szolgálatot. Többek között állomásozott már Bonnban és Düsseldorfban is.

Elődje, Peter Brandt (62) egészségügyi okokból vonult most nyugállományba. A doktorált teológus 2005 kezdete óta vezette ezt a hivatalt.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben