Bajorország: Nem ritkák az új templomok
Regensburg – Új templomot avatott fel március 21-én az evangélikus püspök, Johannes Friedrich, Németországban Regensburg Burgweinting nevű városrészében. Forrás: idea.de
„A Bajor Tartományi Egyházban, a németországi trenddel ellentétben a templomavatók gyakoriak. Az elmúlt 15 évben összesen 60 templomot és szakrális termet avattak fel” – magyarázta Friedrich püspök.
A St. Maria-Magdalena-templom első tesveit 24 évvel ezelőtt vették fontolóra. 2007 szeptemberében tették le az alapkövet és az elmúlt év májusában ünnepelték a templom elkészültét.
A 2,1 milló eurós beruházásból 400 ezer eurót fizetett az 1800 tagot számláló gyülekezet. De még a belső berendezés nem teljesen készült el. Az istentisztelerekre az egyházmegye adja kölcsön az orgonát. Horst Köhler szövetségi miniszter pedig egy Bibliát adományozott a gyülekezetnek.
Friedrich püspök beszédében dicsérte a Burgweintingban működő ökumenikus klímát:
„Az ökumené nagyszerű jele, hogy az evangélikusoknak 40 éven át a katolikus St. Franziskus templomban is vendégek lehettek, sőt a mennonita testvérközösségnél is helyük volt, ott istentiszteleteket tarthattak. Remélem azonban, hogy a helyhiány végével ezek az ökumenikus kapcsolatok nem fognak megszakadni” – tette hozzá Friedrich.
A gyülekezet lelkésznője, Bärbel Mayer-Schärtel, a gyülekezeti hírlevélben a következőképpen írt:
„Egy olyan időszakban, amikor több templomot is be kell zárni, vagy eladni, lehetségessé vált ez a templomépítés, ami Isten dicsőségét szolgálja.”