Az LVSZ lépéseket tett a mennonitákkal való megbékélés felé

Létrehozás: 2009. október 27., 11:30 Legutolsó módosítás: 2009. október 27., 12:58

Genf – A Lutheránus Világszövetség Tanácsa (LVSZ-LWB) kiadott egy nyilatkozatot, amely az anabaptista egyházi felekezetekkel való békülést szolgálja. Az LVSZ 2010 júliusában Stuttgartban megtartandó nagygyűlésén ugyanis szeretnék az anabaptisták üldözésére vonatkozó lutheránus bűnösséget tisztázni. Forrás: LWI

A tervezetként kiadott nyilatkozatban alapvonalaiban taglalták, miről is fog szólni majd a hivatalos okirat. Először is a lutheránusok „mély sajnálatukat és bánatukat” fogják kifejezni az anabaptisták egykori brutális üldözése miatt, különösen amiatt, hogy a lutheri reformátorok teológiai érvekkel támasztották alá az üldözést.

„Kérjük Istent és mennonita testvéreinket, hogy bocsássanak meg nekünk az elkövetett vétkekért – áll majd a tervek szerint a lutheránus nyilatkozatban. – A lutheránusok ezen üldöztetéseket szeretnék, ha az anabaptisták elfelejtenék és a tévútra vezető, negatív leírásokat az anabaptistákkal kapcsolatban egyszer s mindenkorra ignorálni akarják.”

A nyilatkozat azonban azt is hangsúlyozza, hogy szeretnék, ha a lutheránus örökséget is leszögeznék. A Lutheránus Világszövetség Tanácsának ezen véleménye a lutheránusok és mennoniták által 2005 és 2009 között ülésezett közös teológiai bizottságok állásfoglalásaira épül, amely az „Emlékezés gyógyítása, a Krisztusban való megbékélés” címet viseli és a tanács ezt elfogadta. Ezt azonban szeretnék közölni a Nemzetközi Lutheránus Tanáccsal (International Lutheran Council, ILC), hiszen szeretnék, ha a nyilatkozatot ennek képviselői is aláírnák.

A Lutheránus Világszövetség Tanácsa ezért megbízta Noko főtitkárt, hogy a Lutheránus Világszövetség tagegyházaival a nyilatkozattervezetet megismertesse, hogy már az LVSZ nagygyűlés előtt a különböző országok tagegyházai vitákat folytathassanak erről.

A nyilatkozattervezet egyöntetű megszavazása után dr. Larry Miller, a Mennonita Világkonferencia főtitkára (MWK) elmondta, hogy a 2009 júliusában a paraguai Asunciónban rendezett MWK nagygyűlésen már üdvözölték a lutheránusok lépéseit a mennonitákkal való békülés felé. A főtitkár azonban hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben nem csak a lutheránusoknak kell lépéseket tenniük, hanem az is szükséges, hogy maguk a mennoniták is megváltozzanak. 

„A mennoniták megtanulhatták a lutheránusoktól, hogy egyedül hit által igazulunk meg, de tudjuk, hogy a megigazulás nem csak az egyén és Isten egymás közötti kapcsolatát állítja helyre, hanem az egyházak közösségét is” – mondta Miller.

Dr. Ishmael Noko, LVSZ főtitkár is üdvözölte a megtett lépéseket és mérföldkőnek nevezte a tervezett nyilatkozatot. „Gyermekeink majd büszkék lesznek arra a napra, amikor zet kiadjuk” – hangsúlyozta Noko, aki megjegyezte azt is, hogy a mennonitákkal már régóta jó kapcsolatokat ápolnak a lutheránusok, de ezzel új alapokra helyezhetjük a közös munkát. 

A mennonitákkal való párbeszéd egyébként már 1980-ban elkezdődött, az Augsburgi Hitvallás 450. évfordulóján, de akkor a mennoniták még kifogásolták, hogy az egykori iratokban őket elítélően kezelték a lutheránusok. 

2002-ben az LVSZ Tanácsa aztán megalapította a Mennonita Világkonferenciával közös teológiai bizottságot, akik a hit közös alapigazságainak kidolgozásával foglalkoznak. A bizottsági munkában azonban időről időre felmerült az egykori üldözöttség kérdése, ezért a megbékélés aktusa a további közös munkát is elősegítené.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben