Az LVSZ kincstárnok a globális gazdasági válság hatásairól beszélt

Létrehozás: 2009. október 26., 11:34 Legutolsó módosítás: 2009. október 26., 11:36

Genf – A Lutheránus Világszövetség (LVSZ – LWB) tanácsa előtt tartott éves jelentésében Peter Stoll kincstárnok a globális gazdasági- és pénzügyi válság hatásairól beszélt, amelyek óhatatlanul is hatással lesznek az LVSZ jövő évi munkájára. Egyelőre még nem tudni, mikorra lesz minden újra a normális kerékvágásban, azt azonban már előre meg lehet jósolni, hogy az LVSZ sem marad ki ebből a válságból – mondta Stoll.

Mint ahogyan arról már többször is hírt adtunk október 22 és 27 között a Genf melletti Chavannes-de-Bogisban ülésező tanács most hallgatja meg az éves jelentéseket. Október 23-án Peter Stoll szólalt fel, aki kincstárnokként elmondta, hogy a gazdasági válság hatással van minden LVSZ tagegyházra és egyházi intézményre. Az LVSZ költségvetését tehát alapvetően redukálni kell. Reményét fejezte ki azonban arról, hogy az egyházak és szervezetek  meg fognak tenni mindent annak érdekében, hogy az LVSZ titkárságán a munka rendben menjen. A leginkább érintett a válságban az LVSZ Misszióért és Fejlesztésért szolgáló részlege (Abteilung für Mission und Entwicklung – AME).

Az LVSZ költségvetése már évek óta deficites, amelyet addig szerencsére devizanyereségekkel korrigálni lehetett. A prognosztizált deficitekre tekintve azonban Stoll elmondta, hogy további lépéseket kell megtenni annak érdekében, hogy a háztartást koordinálni lehessen. Az LVSZ tartalékai mintegy 22,5 millió amerikai dollárt tettek ki 2008 végén, ami azonban azt jelenti, hogy a válság hatására ez a szám akár még csökkenhet is.

2010 júliusában a szövetség  Stuttgartban nagygyűlést szervez, amelynek mintegy 2,2 millió amerikai dolláros lesz a költsége. 2009 június 30-ig összesen 1,6 millió dollár bevétel jött az LVSZ-hez ennek fedezésére, a további költségekre pedig folyamatosan érkeznek a juttatások.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben