Az LVSZ főtitkárát sokkolta a lengyelek tragédiája – Együttérzését tolmácsolta az evangélikusoknak
Varsó – Genf – A Lutheránus Világszövetség főtitkára, Ishmael Noko a Lengyelországi Evangélikus-Lutheránus Egyházban történt tragédiák után rszvétét fejezte ki a legyel evangélikusok vezetőjének, Jerzy Samiec püspöknek. Forrás: LWI, evangelikus.hu
Mint ismeretes , az április 10-én bekövetkezett repülőgépkatasztrófában elhunyt áldozatok között ott volt az evangélikus katolnai püspök, Adam Pilch. A lengyel elnök és felesége temetéséről hazafelé menet pedig április 19-én Mieczyslaw Cieslar, a Varsói Egyházkerület püspöke szenvedett halálos közúti balesetet.
Ishmael Noko Jerzy Samiechez írt levelében hangsúlyozta, hogy a két püspök haláláról szóló hírek különösen is súlyosan érintették őt, és együtt érez a gyászoló lengyel néppel.
Noko személyesen is ismerte Cieslart, aki „melegszívű emberként tart számon, az Úr szolgájaként, aki teológiai és felekezetközi párbeszédekben is tevékenyen részt vett, számos területen pasztorális szolgálatai révén az emberek megtanultak bízni benne”.
Noko arról biztosította a lengyel egyházat és Cieslar családját, hogy az LVSZ gondolataiban és imádságaiban hordozza őket ezekben a nehéz napokban.
„A hónap elején húsvétot ünnepeltük és tapasztalatunkban a húsvéti történet még mindig tart. Ez az öröm a mi hitünk alapja és reménységünk is, hogy Kirsztus a halál hatalmának legyőzését fogja nekünk ajándékozni.”