AZ LVSZ főtitkára, Ishmael Noko sajnálja, hogy Käßmann visszalépett
Genf – A Lutheránus Világszövetség (LWB) főtitkára dr. Ishmael Noko lelkész, mély sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy tegnap (2010. 02. 24.) dr. Margot Käßmann lemondott az EKD (Németországi Protestáns (Evangélikus) Egyház) Tanácsának elnöki tisztéről és visszalépett a Hannoveri Tartományi Egyház püspöki posztjáról is. Forrás: LWI
Február 24-én nyilvánosságra hozott állásfoglalásában Noko hangsúlyozta, hogy „gondolatai és imádságai most a püspökasszonyért és annak családjáért szólnak”. De imádkozik a hannoveri evangélikusokért, a püspökasszony munkatársaiért és a tartományi egyház vezetőiért, valamint az EKD egész vezetéséért is.
Mint ahogyan arról hírt adtunk, Käßmann február 24-én egy sajtótájékoztatón jelentette be visszalépését. Kijelentését azután tette, hogy szombaton (2010. 02. 20.) piros lámpán hajtott át, majd a rendőrség az ellenőrzés során azt is megállapította, hogy alkoholos befolyásoltság alatt vezetett. A püspökasszony ellen tehát büntetőjogi eljárás indult.
Az EKD Tanácsa ugyan teljes támogatásáról biztosította a püspökasszonyt, de ő mégis úgy döntött, hogy lemond hivatalairól, mert nem tudna többé hiteles lenni.
Noko állásfoglalásában méltatta Käßmannt felbecsülhetetlen értékű munkájáért, amelyet különösen az ökumenikus kapcsolatok terén fejtett ki. Noko imádkozik azért is, hogy Käßmann bocsánatkérését elfogadják az intézmények és az emberek egyaránt, amelyek között eddigi szolgálatát végezte. Véleménye szerint fontos lenne, hogy elfogadják őt továbbra is lelkésznőként és a Hannoveri Evangélikus-Lutheránus Tartományi Egyházban továbbra is lelkészként működhessen. „Imádkozom azért, hogy egyházának közösségében erőt találjon a további lépésekhez” – mondta Noko.
Käßmann 1999 óta volt tartományi püspök Hannoverben. 2009. október 28-án pedig az EKD Tanácsának elnökévé választották. Személyében először töltötte be nő ezt a pozíciót.