Ausztriában is fény derült szexuális visszaélésekre az egyházi iskolákban

Létrehozás: 2010. március 09., 15:41 Legutolsó módosítás: 2010. március 09., 15:43

Bécs – Salzburg – Az elmúlt hetekben Németországban sorra derültek ki olyan esetek, amelyek során egykori paptanárok évtizedekkel ezelőtt szexuális erőszakot követtek el akkori diákokon. Forrás: MTI

Németország után Ausztriában is fény derült egyházi iskolákban, illetve egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélésekre, bár jóval kisebb számban.
   
A salzburgi Szent Péter bencés apátság egyik volt növendéke kedden az osztrák rádióban tárta a nyilvánosság elé a visszaéléseket, amelyeket az intézmény jelenlegi főapátja és két egykori szerzetes követett el ellene negyven évvel korábban.
   
Ugyanaznap egy vorarlbergi cisztercita internátus vezetője is megerősítette, hogy náluk is történt két hasonló eset, az egyik az 1980-as években, a másik 2001-ben.
   
Az elmúlt hetekben Németországban sorra derültek ki olyan esetek, amelyek során egykori paptanárok évtizedekkel ezelőtt szexuális erőszakot követtek el akkori diákokon. Hivatalos adatok szerint 100-nál jóval több diák érintett.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
  • Küldés levélben