Allah madara
Mekka - Vallási vitát eredményezett Szaúd-Arábiában egy vadmadár viselkedése, amely 350 kilométeren át kísérte egy elhunyt férfi holttestét. Forrás: MTI / Klubrádió
A madár rászállt a holttestre, miközben a rokonok éppen halotti imát mondtak egy mekkai mecsetben az elhunytért. Amikor el akarták kergetni a madarat, a mecset elöljárói rájuk szóltak, hogy hagyják békén az állatot.
Később a holttestet gépkocsival egy Mekkától 350 kilométerre fekvő településre szállították - és a madár ekkor sem tágított. A nyitott halottaskocsiban rászállt a lepelbe burkolt tetem fejére, és a hosszú utazás alatt mindvégig ott ült. Csak akkor röppent fel és hagyta ott a gyásznépet, amikor a holttestet lebocsátották a sírgödörbe.
A történet nyomán vita bontakozott ki az arab királyság vallási vezetői között arról, vajon a madár szokatlan viselkedése isteni jeladásként értelmezhető-e. A Szabk című internetes újság kedden egy iszlám tudóst idézett, aki szerint a madár "virrasztása" a halott mellett azt bizonyítja, hogy az elhunyt Allahnak tetsző életet élt.